Közélet

2016.07.26. 15:56

A fagyikat is vizsgálják a megyében a felügyelők

Júliusban már több strandon működő, illetve rendezvényekre kitelepülő vendéglátó egység teljes körű ellenőrzését hajtották végre a kormányhivatal megyei és járási szakemberei.

H. É.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] degenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a fesztiválokat, strandokat vizsgáltak az ellenőrök
[/caption]

Kisebb hiányosságokat feltártak, de kirívó élelmiszerbiztonsági hibákat nem találtak – tájékoztatta lapunkat a Tolna Megyei Kormányhivatal.

Zsigó Róbert szakállamtitkár a július 1-je és augusztus 31-e közötti időszakra rendelte el az ország egész területén a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzések végrehajtását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a megyei kormányhivatalok szakembereinek lebonyolításában.

A nyári ellenőrzések többek között a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, strandokat, a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó helyeket érintik. Az ellenőrzés során kiemelt figyelmet élveznek többek között az UHT tejek (különösen a külföldi eredetűek), a fagylaltok, a fűszerezett, pácolt előkészített húsok, „grill” termékek, étkezési tojások.

Tolna megyében a termékek mintavételei lezajlottak, a laboratóriumi vizsgálatok pedig folyamatban vannak. A fagylaltok mikrobiológiai vizsgálatai megfelelő eredményt hoztak, az analitikai vizsgálatok még nem fejeződtek be. Jelenleg is zajlanak az ellenőrzések, amelyek alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési folyamatokra.

A tájékoztató szerint a vendéglátó egységek ellenőrzése során a felügyelők több esetben találtak súlyosabb és kevésbé súlyos élelmiszer-higiéniai, élelmiszer-biztonsági hiányosságokat, melyek azonnali felszámolására kötelezték az üzemeltetőket. Több esetben rendeltek el azonnali takarítást, fertőtlenítést.

A hatóság a fertőtlenítés és a felhasznált fertőtlenítőszerek hatékonyságát is ellenőrzi, hiszen a nem megfelelő hatékonyságú, vagy rosszul használt fertőtlenítő szerek súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Két esetben fertőtlenítőszer forgalomból való kivonását is elrendelték. Az egyik bontatlan flakonú fertőtlenítő hatású mosogatószer baktériummal szennyezett volt, a másik készítménynek pedig nem volt megfelelő baktérium- és gombaölő hatása.

Az idei nyáron élelmiszerre visszavezethető megbetegedés vagy annak gyanúja nem merült fel a megyében. A nagyüzemi konyhák leállása, csökkent működése miatt ilyenkor inkább a az utcai, rendezvényi étkeztetésben fordulhatnak elő élelmiszer-eredetű megbetegedések, ételmérgezések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!