Közélet

2008.12.26. 20:20

Évközben is örömet szerez az ágyszínház

Karácsony előtt szinte mindenhol megmozdulnak az emberek, hogy beteg, hátrányos helyzetű gyerekeken segítsenek, az ünnepet egy kicsit szebbé tegyék a számukra. Ám az évnek ez csak töredéke, és a gyerekek sajnos máskor is betegek.

Hargitai Éva

A "Segíts rajtam" Hátrányos Helyzetűekért Alapítvány Ágyszínházának önkéntesei nyolc éve azon dolgoznak, hogy a beteg gyerekek hétköznapjaiba is egy kis örömet csempésszenek, a kórház dolgozóinak munkáját, a szülők helyzetét megkönnyítve.
Ott voltak hétfőn is a Balassa János kórház gyermekosztályának előterében, így előkerültek a színezők, a papírok, festékek, és az alkotó tevékenység más eszközei. Először csak egy beteg kislány ült le az asztalhoz, de aztán még ketten csatlakoztak, sőt az egyik fiatalember látogatói is beszálltak a színezésbe.

- Ez már csak így van, lassan indul be foglalkozás, de sokszor a végén, amikor már belemerülnek az alkotásba, alig tudunk elmenni - mondta Keszthelyi Krisztina, az alapítvány vezetője. Ő maga most is, mint mindig, gitárral érkezett, hiszen az ő szakterülete a zene, az éneklés. Ignác Sándor önkéntes pedig a kézműves munkáról gondoskodik, a specialitása az absztrakt tempera alkotások előállítása.
A céljuk elsősorban az, hogy visszavigyék egy kicsit a hétköznapok világába a gyerekeket, elfeledtessék velük, hogy hol vannak. Másrészt pedig mivel az alapítvány fő profilja szerint hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozik, az is céljuk, hogy elősegítsék a másság iránti tolerancia kialakulását az ifjakban.


A lehetőségeik korlátozottak, hiszen nem mindegy, hogy a kis betegeknek milyen játékot kínálnak. Bár festeni a legtöbb gyerek szeret, nem feltétlenül örülnek a szülők, ha összekenik magukat. Nem szabad olyasmit adni a kisebbeknek, amit lenyelhetnek, amivel megvághatják magukat. Így többnyire jóformán csak a hajtogatás, színezés, társas játék marad.
A foglalkoztatott korosztály kettőtől tizennyolc évig terjed, így mindig úgy kell készülniük, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő elfoglaltságot. Soha nem tudják, mire készülhetnek, hiszen többnyire minden héten más gyerekekkel találkoznak. Azt is tudomásul kell vennie az önkénteseknek, hogy egy beteg gyermek nem feltétlenül úgy reagál a dolgokra, mint azt várni lehetne.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Festenek, színeznek, kézműveskednek az ifjak az Ágyszínház foglalkozásain, sőt mindehhez még zenei aláfestést is kaphatnak
[/caption]
Az önkéntesek mindig párban járnak, hogy jobban oda tudjanak figyelni az apróságokra. Bár Ignác Sándor, a csapat oszlopos tagja a minap egymaga tartott foglalkozást három kislánynak, akik ki is pakolták az ágyszínházas szekrény tartalmát. Végül csak úgy tudott elmenni, hogy megígérte másnap is megy. És ment is. - Alapelv nálunk, hogy nem okozhatunk csalódást, ha megígérjük, hogy jövünk, akkor az úgy is lesz - mondta Keszthelyi Krisztina.

Szóval nem könnyű a feladatuk. Jelenleg nyolcan vannak, ki-ki a saját lehetőségeihez mérten jár be a kórházba, de mindig van hely az új jelentkezőknek. Sajnos a legtöbben hamar abbahagyják. Részben amiatt, mert teljesen másként képzelik el a dolgot, mint az valójában működik. Azonban aki tovább csinálja, nem bánja meg, hiszen az a tapasztalat, hogy innen feltöltődve, élményekkel gazdagon térnek haza. A gyerekek még később is megismerik őket az utcán, vagy éppen a szülők mondják el, mennyit áradozott az apróság a foglalkozásról. 

A kórházban is ünnepi hangulatot próbálnak teremteni

A kórház gyermek tüdő-, bel-, illetve újszülött osztályán 15-20 gyermek tölti majd a karácsonyt. Természetesen a szülők, ha tehetik bent vannak gyermekeikkel, és az ápolónők is igyekeznek ünnepi hangulatot teremteni az osztályon. Dr. Harangi Ferenc osztályvezető főorvos elmondta, bár foglalkoztató nővérek is dolgoznak náluk, nagy segítség számukra, hogy évközben a délutánok fennmaradó részén önkéntesek segítik a munkájukat, hiszen erre már nincs kapacitása a kórháznak. Örömteli fejlemény, hogy januártól például szociális munkás hallgatók is hetente járnak majd a gyerekekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!