Közélet

2014.04.18. 20:47

Közös siker a két roma tanuló elhelyezkedése

A program fő célja, hogy közép-, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, illetve felsőoktatásban tanuló roma fiataloknak segítsen elhelyezkedni.

V. B.

Nagy sikert ért el a kisvejkei Máj sukár juma (Egy szebb világ) tanoda, és annak két növendéke. A tanodát működtető Aparhanti Független Roma Egyesület elnöke, Jákovics Vilmos elmondta, lehetőségük nyílt, hogy csatlakozzanak az Autonómia Alapítvány egyik programjához, amelynek fő célja, hogy közép-, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, illetve felsőoktatásban tanuló roma fiataloknak segítsen elhelyezkedni nagyvállalatoknál elsősorban irodai, adminisztratív pozíciókban.

Tőlük két fiatal, a bonyhádi Orsós János és a teveli Kovács Valentin Márió vett részt az országosan egyedülállónak számító programban. Mindketten az SZL TISZK Jókai Mór Szakképző Iskolai Tagintézmény végzős ipari gépész tanulói.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kovács Valentin Márió és Orsós János
[/caption]

A diákok – tizenhárom, az ország más pontjairól érkezett fiatal mellett – részt vettek egy négynapos tréningen Budapesten, amelyen hasznos információkkal gazdagodtak. Például elsajátították, miként kell összeállítani egy önéletrajzot, vagy mit célszerű hangsúlyozni egy állásinterjún. Az ismereteket már a gyakorlatban is kamatoztathatták, hiszen a székesfehérvári Videoton vállalatnál járták állásinterjún, amely olyan jól sikerült, hogy júniustól felvételt nyertek az ifjak.

– Büszke vagyok a tanulókra, hogy sikerrel vették az akadályokat. Ez nemcsak nekik, hanem a tanodának is nagy előrelépést jelent, egyúttal bizonyítja a közös munka hasznát – adott hangot örömének Jákovics Vilmos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!