Közélet

2014.04.19. 17:34

Jézus szenvedéseire emlékezve végigjárták a keresztutat

Az újjászületés jelképe a tojás, díszítése is ezt őrzi. A tojásfestés, a tojáshímzés szokása elevenen él Tolna megyében, különösen a Sárközben.

Hanol E.

Fotó:

Jézus szenvedéseire emlékezve Nagypénteken a megye több településén végigjárták a katolikus hívek a keresztút tizennégy stációját. A keresztény hagyományok szerint Jézust pénteken feszítették keresztre, majd harmadnapon, vasárnap támadt fel.

Az egyháziak mellett számos világi szokás is színesíti a húsvéti ünnepkört, amelynek fő motívumai a megtisztulás és az újjászületés. Utóbbi jelképe a tojás, amelynek egyrészt fontos helye van a húsvéti ételek között a sonkával, kolbásszal együtt. Másrészt pedig sok helyen még mindig – sőt egyre többen – húsvéti ajándékként adják a hímes tojást a locsoló legényeknek, vagy csak úgy, annak, aki kedves a tojást hímző számára.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szekszárdon a Remete-kápolna melletti dombon alakították ki a keresztutat. Ott emlékeztek a hívek Jézus szenvedéseire, Bacsmai László plébános vezetésével (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]

Díszítése – festése, pingálása, karcolása – sok évezredre nyúlik vissza.
A tojásfestés, a tojáshímzés szokása elevenen él Tolna megyében, különösen a Sárközben. A tájegységgel rokon, szomszédos Váralján szintén szép hagyománya van a tojásdíszítésnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!