Sport

2014.07.23. 16:15

Nagyszabású versennyel készülnek a jubileumra

Augusztus 1. és 3. között rendezik meg Fadd-Domboriban a XXX. SporTolna Triatlon Fesztivált.

TEOL/Balázs László

Magyarország legnépesebb triatlon eseményét a kezdetek, 1985 óta a Fadd-Dombori üdülőtelepen bonyolítják le, ahol az elmúlt években 1500-2000 indulót regisztrálhattak a szervezők. Hazánkban 1984-ben rendezték az első triatlonversenyt, a Vasi Vasembert. Ennek mintájára a szekszárdi Czencz Péter elhatározta, hogy a következő évben Fadd-Domboriban is megszerveznek egy hasonló viadalt, amelynek programjába az egyéni erőpróbán túl sporttörténeti váltóversenyt is beiktattak. 1985. augusztus 3-án mini triatlonnal vette kezdetét az azóta egyre sikeresebb rendezvény, amely az akkor még aktív két szekszárdi kerékpáros, Spanicsek Tünde és Halász Zoltán győzelmével végződött. Összesen 310 sportoló vállalta a megmérettetést a fesztivál első két napján, amely létszám az 1990-es évek elejére már túllépte az ezres álomhatárt.

A találkozó programja évről évre színesedett, bővült. Itt rendezték az első gyermekversenyeket, 1988-ban pedig már középtávú országos bajnokság helyszíne volt Dombori. 1989-től kezdve minden évben itt bonyolították le a sprint – 750 m úszás, 20 km kerékpár és 5 km futás –, majd a gyermek utánpótlás országos bajnokságokat. A legkisebbek, a 6 év alattiak itt külön futamban ismerkedhetnek meg a sportág alapjaival, mint ahogy a mai triatlonosok többsége az évek során a különböző távú versenyeken itt szívta magába a triatlonos életérzést. Házigazdája volt a holtág Európa Kupának, Olimpiai Reménységek Versenyének, amelyeken a külföldi résztvevők megismerték a környék szépségeit, nevezetességeit.

A sportolni vágyók az üdülőtelepen kipróbálhatták a quadriatlont és az aquatlont, a monti-, a páros-, a továbbjutásos- és fordított triatlont, valamint az olimpiai ötpróba versenyszámait, de rendeztek diákolimpiai döntőt, áprilisban 14 Celsius fokos vízben Eb-válogatót is.
A fesztivál főszervezői feladatát Czencz Péter főtitkári kinevezése után Vida Mihály, majd az ő Amerikába költözése után Módos Ernő vette át. Munkájukat évről évre több, mint száz önkéntes, a támogatók és a Fadd önkormányzata segítette.

A versenyeken a sportág gyermek, amatőr és elit hódolóin kívül további sportágak, például az öttusa (Maracskó Tibor, Mizsér Attila, Vörös Zsuzsa), az úszás (Rózsa Norbert) jeles képviselői mellett jó néhány magyar bajnok atléta, kerékpáros és parasportoló tette tiszteletét indulóként, de neves közéleti személyiségek is próbára tették magukat (Zalatnay Sarolta, Szikora Róbert).

A 25 évvel ezelőtti indulók is itt lesznek

Az idei, 30. rendezvény augusztus 1-jén a toronyfutással kezdődik, ahol a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének képviselői is teljesítik a kihívást, a megyei katasztrófavédők pedig teljes menetfelszerelésben próbálkoznak.

Augusztus 2-án a legkisebbek kezdenek, majd az utánpótlás ob futamaival folytatódnak a programok. Délután (15 óra) a juniorok sprinttávú országos versenye várhatóan ismét nagyszámú érdeklődőt vonz, emellett a „nyílt megmérettetés” indulói közül sokan életük első triatlonversenyén debütálnak.

17.15-kor a retro triatlon kezdődik, ahol korhű felszerelésben azok indulhatnak, akik résztvevői voltak az első, 1985-ös versenynek, illetve a 25 éve megalakult Magyar Triatlon Szövetség első elnökségének.

A fesztivál harmadik napjának reggelén a mix-váltó ob-t bonyolítják le. Július közepén a magyar csapat nagyon értékes bronzérmet szerzett a hamburgi vb-n.

A program 12.30-kor a hagyományos Én-Te-Ő váltóval zárul – a csapatok az összéletkor alapján különböző kategóriákban versenyeznek. A fesztivál dobogósai a rendezvény emblémájával ellátott szekszárdi borokat, az indulók SporTolna lógóval ellátott törölközőket kapnak. A három nap programjaira a helyszínen és a www.sportolna.com weboldalon lehet jelentkezni, informálódni.

Kimagaslót nyújtottak a mieink Hamburgban

A Hanza-városban rendezték világbajnoki széria idei 6. futamát és a mix-váltó világbajnokságot. A hamburgi verseny már hosszú idő óta kiemelt jelentőségű: a legnagyobb létszámú verseny, több mint 11 ezer indulóval. Az elit futamok pedig a világ leggyorsabb versenyei. Igaz ez a sprinttávú egyéni futamra és a váltóra is. Hamburg központjában többszázezres tömeg figyelte a versenyeket.

Mix-váltóban hatodik alkalommal rendezték meg a vb-t: nő-férfi-nő-férfi sorrendben, igen rövid távú triatlonokat kell teljesíteni a csapattagoknak. Hagyományosan jól szerepeltek a magyarok az eddigi években: háromszor is az első nyolcba tudtak kerülni. Idén a Budaörsi TK négy versenyzője, Kovács Zsófia, Vanek Margit, Tóth Tamás és Vanek Ákos képviselte Magyarországot.

A mieink végig az élbolyban versenyeztek, többször vezettek is a verseny egyes szakaszaiban. Teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a világ legkiemelkedőbb versenyzőinek. Mind a négyen a három részsportágban egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A harmadik hely eléréséhez az is kellett, hogy valamennyien 2-2 kiváló depózást hajtottak végre. A kvartett a magyar triatlon 25 éves történetének legkiemelkedőbb eredményét érte el.

Augusztus 2-án a legkisebbek kezdenek, majd az utánpótlás ob futamaival folytatódnak a programok. Délután (15 óra) a juniorok sprinttávú országos versenye várhatóan ismét nagyszámú érdeklődőt vonz, emellett a „nyílt megmérettetés” indulói közül sokan életük első triatlonversenyén debütálnak.

17.15-kor a retro triatlon kezdődik, ahol korhű felszerelésben azok indulhatnak, akik résztvevői voltak az első, 1985-ös versenynek, illetve a 25 éve megalakult Magyar Triatlon Szövetség első elnökségének.

A fesztivál harmadik napjának reggelén a mix-váltó ob-t bonyolítják le. Július közepén a magyar csapat nagyon értékes bronzérmet szerzett a hamburgi vb-n.

A program 12.30-kor a hagyományos Én-Te-Ő váltóval zárul – a csapatok az összéletkor alapján különböző kategóriákban versenyeznek. A fesztivál dobogósai a rendezvény emblémájával ellátott szekszárdi borokat, az indulók SporTolna lógóval ellátott törölközőket kapnak. A három nap programjaira a helyszínen és a www.sportolna.com weboldalon lehet jelentkezni, informálódni. Kimagaslót nyújtottak a mieink Hamburgban A Hanza-városban rendezték világbajnoki széria idei 6. futamát és a mix-váltó világbajnokságot. A hamburgi verseny már hosszú idő óta kiemelt jelentőségű: a legnagyobb létszámú verseny, több mint 11 ezer indulóval. Az elit futamok pedig a világ leggyorsabb versenyei. Igaz ez a sprinttávú egyéni futamra és a váltóra is. Hamburg központjában többszázezres tömeg figyelte a versenyeket.

Mix-váltóban hatodik alkalommal rendezték meg a vb-t: nő-férfi-nő-férfi sorrendben, igen rövid távú triatlonokat kell teljesíteni a csapattagoknak. Hagyományosan jól szerepeltek a magyarok az eddigi években: háromszor is az első nyolcba tudtak kerülni. Idén a Budaörsi TK négy versenyzője, Kovács Zsófia, Vanek Margit, Tóth Tamás és Vanek Ákos képviselte Magyarországot.

A mieink végig az élbolyban versenyeztek, többször vezettek is a verseny egyes szakaszaiban. Teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a világ legkiemelkedőbb versenyzőinek. Mind a négyen a három részsportágban egyenletes, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A harmadik hely eléréséhez az is kellett, hogy valamennyien 2-2 kiváló depózást hajtottak végre. A kvartett a magyar triatlon 25 éves történetének legkiemelkedőbb eredményét érte el. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!