Közélet

2014.07.24. 18:59

Negyedmilliót adtak össze a decsi gyerekek ebédjére

A decsi Karitasz ötleteként vetődött fel még a tavasszal, hogy az óvodai szünet idejére is meg kellene szervezni a rászoruló gyerekek étkeztetését.

TEOL/Gy.M.

Gyűjtést hirdettek, s ennek eredményeként a július 15-i határidőig 270.000 forint gyűlt össze. Kocsis László decsi állandó diakónustól megtudtuk, hogy több civil szervezet, magánszemély is az adakozók között van. Maga a Karitasz adta a legnagyobb összeget, de a támogatók sorában ott vannak a helybeli katolikus és református hívek, a Lorántfy Zsuzsanna Szeretetotthon, a horgászegyesület, a nyugdíjasklub, a férfikórus, a református temetőért alapítvány valamint Izsák Kálmán, Heberling Jánosné és Heberling Tiborné is. A szervezésben nagyon sokat segített dr. Juhászné Eszenyi Ildikó és Kovácsné Smatarla Ibolya családgondozó.

Az étkezési lehetőségről a hír futótűzként terjedt el a községben. Az összegyűlt összeg augusztus 1-től 48 gyermek 20 napi ebédjét fedezi. Az ételt az óvodában lévő konyhában készítik el, s éthordóban vihetik el az igénylők, általában halmozottan hátrányos helyzetű családban nevelkedő gyerekek részére. Az idén először meghirdetett akciót szeretnék hagyományossá tenni.

Címkék#Decs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!