Közélet

2014.07.25. 18:02

A „Múzsák Kertjévé” vált a Babits Mihály Emlékház

A „Múzsák Kertjévé” vált a hétre a szekszárdi Babits Mihály Emlékház. A Víz 'P' Art Közalapítvány és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum rendezett itt gyerekeknek művészeti tábort.

TEOL/Gy.M.

Fotó:

Sütit, de trónon ülő csontvázat is készített agyagból Szabó Csenger Márk. A 12 éves fiú állítja, szereti a „művészkedős cuccokat”, a „Múzsák Kertje” Művészeti Tábor pedig szintén elmondása alapján sokrétű volt, rengeteg lehetőséggel. A 11 éves Bucsányi Dávid pénteken délelőtt először levél lenyomatot készített, majd Garay János fél portréját egészítette ki. Könyv Kata festőművésztől, a foglalkozás vezetőjétől dicséretet is kapott. Az alkotót művészként sokan ismerik, de emellett iskolában tanít, és szakkört is vezet, így mindenféle bizonytalankodás nélkül segített a gyerekeknek, adta ki a feladatokat, és biztatta őket. Két kislány az ő irányításával gyűjtötte a leveleket, és rajzolta, lenyomatokkal tette izgalmassá „a múzsa” portréját.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Besei Tóth Anna (balról) és Tápai Anna Klein Jánossal, a múzeum munkatársával. A lányok éppen lovat rajzoltak (Fotó: Mártonfai Dénes)
[/caption]Csütörtökön a résztvevők a kert művészettörténeti megjelenítéseiről láttak és hallhattak vetített képes előadást, mely a középkortól a 20. század magyar piktúrájáig mutatta be a kert megjelenését az alkotásokon. Az előadás aztán a gyerekeket inspirálta képeik elkészítésekor. Könyv Katán kívül Szatmári Juhos László szobrászművész, Lovas Csilla muzeológus és Mikola Péter, az Ungaresca Consort vezetője tanította a héten a 10-14 éves gyerekeket, továbbá 15-18 éves fiatal önkéntesek is felügyeltek a kisebbekre. A napok menetrendszerűen irodalmi ébresztővel indultak, majd elméleti és gyakorlati foglalkozásokkal teltek a Babits házban. Rühl Gizella, a Víz ''P'' Art Közalapítvány alelnöke örömmel mutatta a táborozók munkáit: a kisebb agyagszobrokat, a drótból készült térplasztikákat, a drótvázas gipsz szobrokat és a festményeket.

Ilyen jellegű munkákra a rajz órákon nincs idő. A Víz ''P'' Art Közalapítvány és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum uniós pályázati támogatással szervezte a tábort, melyben 13 iskolás, köztük hátrányos helyzetű gyerekek is alkottak egy héten keresztül. Ez azt is jelenti, hogy a szülőknek nem kellett a zsebükbe nyúlniuk. A művészpalánták hozzátartozói, a járókelők pénteken délután a szekszárdi Béla király téren szemrevételezhették a héten készült munkákat, ekkor ugyanis a tábor kitelepült a város szívébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!