Közélet

2014.08.21. 17:49

Sokféle szakmai és közéleti díjat adtak át állami ünnepünkön

Különféle szakmai kitüntetésen részesültek megyénk legjobbjai állami ünnepünk alkalmából. Cégek közéleti elkötelezettségét, mecénás tevékenységét is elismerték.

TEOL/Ihárosi Ibolya

Fotó:

A Szent István napi ünnepi közgyűlésen adta át Horváth István polgármester a város alapította kitüntetéseket. A „Pro Urbe Szekszárd Emlékplakettet” idén Matókné Kapási Julianna kapta meg, aki aktív pályafutása utóbbi 12 évében a Babits művelődési ház igazgatójaként dolgozott, a megyeszékhely kulturális életének mozgatórugójaként tevékenykedett. A kihívásokat keresve, örökké a módszereket kutatta, melyekkel az adott kor embereinek életébe a kultúrát becsempészhette. A Bartina Néptánc Együttes művészeti vezetője, gyermekek százainak tanította és tanítja a Kárpát-medence tánckultúráját.

„Közjóért” kitüntető díjban az alábbiak részesültek: Az 1997-ben alakult Kék Madár Alapítvány küldetéstudata: a munkaerőpiacról kiszorultak életminőségének javítása szükségleteikre építő szolgáltatásokkal, és a családok tehermentesítése gyermekeik napközbeni ellátásával. Jámbor Attila, kajakozó pályafutása alatt három világbajnoki és két Európa-bajnoki címet szerzett, valamint világ és Európa-bajnokságokon további 12 dobogós helyezéssel büszkélkedhet, majd a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület megalapításával letette Szekszárdon a kajak-kenu sport alapjait. Mosonyi Pál a szőlőművelés és borkészítés mindentudója, a nagyüzemi technológia jól ismerője. Pályája során számtalan analitikai vizsgálatot végzett, melyekkel közvetve hozzájárult borászok sikereihez, jelenleg a Minerág Kft. borlaboratóriumának munkatársa.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Szekszárdon a hagyomány szerint a kitüntetettekről az ünnepi közgyűlést követően a Szent István szobornál készül közös kép (Fotó: Kiss Albert)
[/caption]Friedmann Tamás 1993 óta a szekszárdi székhelyű PLAN-ÉTA Építő és Vállalkozó Kft ügyvezetője, mérnöki szakértelmével számos városi projektnél eredményesen közreműködött műszaki vezetőként. A Szekszárdi Magyar Izraeli Baráti Társaság elnökeként szívügyének tekinti, a zsidó közösség kulturális értékeinek helyi ápolását.

A szekszárdi Liszt Ferenc zeneiskola, amely 1955. évi alapítása óta a tolnai megyeszékhely gazdag zenei értékeinek ápolására hivatott. Kielégít minden olyan hangszeres oktatást, amely iránt igény van a megyeszékhelyen.
A „Szekszárd Javáért” kitüntető díjban részesült az  Elektrolit Kft., amelyet a kezdetektől fogva Sebestyén Gyula és felesége vezet.  A cég alapítója kiemelkedő közreműködője a Kézműves Kamara létrehozásának, és cége révén hosszú évtizedek óta támogatója a legnagyobb városi rendezvényeknek, más mecénás tevékenysége mellett. A V & Periko Kft., amely fejlődésével párhuzamosan egyre aktívabb szerepet vállal Szekszárd város különböző közterületeinek – társadalmi munkában végzett – megújításában, építésében és a cég a megyeszékhelyen működő több sportrendezvény és utánpótlás-nevelési program kiemelt támogatója.

A Caffé Dal 1927 Kft., valamint a Kávé Háza egy és ugyanaz, mint a minőségi és kulturált kávéfogyasztás. A céget, illetve az ügyvezetőt Tóth Sándor baristát, a hazai kávéforradalom elindítójaként is emlegetik.
A Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat a Szekszárdi Németségért – Klézli János díjat idén Simon Attilánénak adományozták, kiemelkedő német nemzetiségi óvodai oktató-nevelői tevékenységéért.
A Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Roma Nívódíját ebben az évben Kindl Gábornak ítélték oda, mint a térségi televíziózás meghatározó személyiségének.

„Pro Urbe Bátaszék” díjat adományozott a város képviselő-testülete Dózs-Pál Jánosnak a Bátaszéki Vállalkozók Testületének újjászervezése, a vállalkozók oktatása, továbbképzése és szakmai támogatása, a tanulóképzés támogatása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként. A „Bátaszék Város Közjaváért” címmel tüntették ki Riglerné Stang Erikát, a művelődési ház igazgatóját a helyi kultúra értékeinek megismertetése és ápolása, a hagyományőrzés; az amatőr alkotó, művelődő közösségek tevékenységének támogatása; a Német Nemzetiségi Egyesület aktív és közösség-formáló vezetése, a népcsoportok közti jó kapcsolat, a színjátszó csoport megalapítása, és a testvér-települési kapcsolatok ápolása érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül.

A „Bátaszék Város Kiváló Sportolója” díjat adományozták Nagy Ákos Péternek testnevelői és edzői tevékenységéért, az atlétika-, a karate- és az úszásoktatás felkarolásáért, a tehetséggondozásért, a versenyekre való sikeres felkészítésért és a sport népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenységért. Treszner József önkéntes tűzoltó, korábbi parancsnok a „Bátaszék Város Közbiztonságáért” díjat kapta, mellyel a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltó Egyesület érdekében kifejtett tevékenységét, a testvértelepülések tűzoltóival való kapcsolat ápolását, a munkakörülmények megteremtését, a Bátaszéki Önkéntes Tűzoltóság megalakulását, a lakosság szolgálatában végzett önzetlen munkát ismerték el.

A bonyhádi Szent István napi ünnepségen adták át a Virágos Bonyhádért verseny díjait. Családi ház kategóriában 1. helyezett: Rittinger Antalné, Dezső u. 6., 2. helyezett: Varga Imre, Majos I. u. 29/A. 3. helyezett: Schneider Éva, Kőrösi Cs. S. u. 20. A társasház kategóriában első lett a Madách I. u. 12.  Az intézmények, gazdálkodó szervezetek díját a Herbavit Kft. Perczel M. u. 84/B. nyerte meg. Odaítéltek még tizenkét oklevelet.
A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör „Horváth Károly Esperes Díj – A Társaskörért” elnevezésű elismerésében  az idén Józan-Jilling Mihály, a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke részesült.

A köztársasági elnök és a belügyminiszter tüntette ki őket

Himmelné dr. Ökrös Magdolna, a Tolna Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze, a megyei főügyészség sajtószóvivője a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült több évtizeden át kimagasló szakmai színvonalon végzett ügyészi munkája, valamint eredményes vezetői tevékenysége elismeréséül. Ugyancsak Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Áder János köztársasági elnök Baky Péter festőművész, grafikust, aki művészi munkája mellett hosszú ideig volt a Művészetek Háza igazgatója. Szintén ebben a kitüntetésben részesítette az államfő Bognár Jenőt, Bátaszék polgármesterét. Bognár Jenő a rendszerváltás előtt tanácselnökként, azóta polgármesterként vezeti a települést, immár 27 éve. Ez idő alatt nagyban hozzájárult a város és a helyi társadalom szellemi-értékbeli, kulturális, infrastrukturális és gazdasági javainak gyarapodásához. A „Köz Szolgálatáért érdemjel” Ezüst fokozatát adományozta Adorjáni Mártának, a bátaszéki polgármesteri hivatal városüzemeltetési iroda vezetőjének Pintér Sándor belügyminiszter. A településfejlesztési szakokleveles építészmérnök tevékeny szakmai közreműködésével kezdődött a rendszerváltás után a település arculatának formálása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!