Sport

2014.08.27. 07:24

Hat szekszárdi állt rajthoz a nemzetközi versenyen

A hétvégén Budapest legszebb helyeit érintve rendezték meg az Ironman Budapest 70.3 versenyt, amely a világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenye.

B. L.

A triatlonosoknak 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert, tehát 70,3 mérföldet – innen az elnevezés – kellett teljesíteni. A versenyközpont a Kopaszi-gátnál volt, az úszás a Duna húsz Celsius-fokos vizében zajlott. A 90 km kerékpárt két körben – a budai és a pesti alsó rakparton – a Lánchídon áthaladva a Budai várba, a 21 km-es futást pedig a versenyközpont és a Gellért tér közötti területre szervezték.

A profik versenyét a hölgyeknél a dán Michelle Vesterby (4:19:21 óra), a férfiaknál portugál Bruno Pais nyerte (3:47:39). Legjobb magyarként Csomor Erika második lett (4:25:47), a férfiaknál Hankó Dávid 3:57:25 órás teljesítménnyel hetedikként zárt, a nyolcadik Tarnai László szintén még a négyórás álomhatáron belül ért célba.

A szekszárdi Dynamic TC-t hat sportoló képviselte. A kihíváson 50 versenyző kvalifikálhatta magát a 2015-ös Ironman világbajnokságra, köztük a két szekszárdi, ifj. Czencz Péter és Módos László. A viadalon 57 ország közel 2000 sportolója indult, a résztvevők hetven százaléka külföldi volt. Az amatőrök között számos híresség, más sportágak olimpikonjai, de még a bahreini szultán három fia, köztük a trónörökös is rajthoz állt – mellőlük a testőrök még a verseny közben sem tágítottak.

A Dynamic TC versenyzőinek eredményei, A30-34: 2. ifj. Czencz Péter 4:08:13, ...8. Módos László 4:22:19. A40-44: 100. Lukács Ákos 5:17:36, ...196. Szilágyi Péter 6:00:00. A50-54: 66. Kárpáti József 6:13:10. A60-64: 6. id. Czencz Péter 5:50:24.

Címkék#Szekszárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!