Közélet

2014.08.27. 09:39

Címert faragott az izményi kultúrháznak

Remek hangulatban telt a falunap, amelyen az elmúlt hét végén kapcsolódhattak ki a résztvevők. Ketten vehettek át díszpolgári kitüntetést.

Vizin B.

Fotó: Kelemen_Gabriella

– Mi már tavaly is örültünk, hogy megszervezte az önkormányzat, az idei még annál is jobb lett, elismerésem Kelemen Ferencnek és segítőinek – ekképpen vélekedett a II. Izményi Falunapról egy baráti társaság szombaton délután. A csoport szószólója hozzátette, a program összehozza a helyieket, és lehetőséget teremt a barátságok elmélyítésére, ami szerinte fontos egy kis településen. – Érdemes körbenézni: mindenki vidám, felszabadult, jól érzi magát, kell ennél több? – tekintett a volt iskola udvarán mulató publikumra.

Valóban remek hangulatban telt a közösségteremtő esemény, amelyen szombaton kora délutántól vasárnap hajnalig kapcsolódhattak ki a résztvevők. A helyi és a környező településekről érkezett fellépők műsora színesítette napközben a rendezvényt, a színpadi programok közötti szünetben pedig Kelemen Ferenc polgármester és Réger Balázs jegyző átadta a díszpolgári címeket, valamint az elismerő okleveleket. Idén Palkó Lajosné az iskolában és az önkormányzati hivatalban, a település érdekében több évtizede végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, valamint Sebestyén Lajosné a község kulturális életének felkarolása terén nyújtott példás szerepvállalásáért részesült díszpolgári kitüntetésben. Míg Palló István a település közbiztonsága, Kovács Zoltán pedig a falu érekében végzett önzetlen munkája elismeréseként oklevélben részesült.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Baksics Tibor (balra) és Kelemen Ferenc leplezte le a címert, mely előbbi személy alkotása
[/caption]

A díjátadó előtt Kelemen Ferenc és Baksics Tibor – akinek a keze munkáját dicséri – leleplezte azt a szép, fából faragott izményi címert, amely ezentúl a felújított Művelődési Házat díszíti, s amit hálás szívvel köszönt meg neki a polgármester. Akárcsak a színpadi műsorcsokor, úgy a késő este kezdődött tűzijáték és az azt követő Wery-Take bál is szikrázóan jó hangulatú volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!