Sport

2014.09.02. 14:52

Ligakupa: a Ferencvárost fogadja ma az MVM-Paks

Az MVM-Paks szerdán megkezdi szereplését a Ligakupa 2014/2015-ös kiírásában. Az atomvárosiak szeretik ezt a sorozatot, hiszen 2011-ben megnyerték, 2010-ben pedig a második helyen végeztek.

TEOL/R.G.

A Magyar Labdarúgó-szövetség a 2007/2008-as szezonban hívta életre a Ligakupát, azzal a céllal, hogy a bajnokság és a Magyar Kupa mellett legyen még egy olyan magyar versenysorozat, ahol tétre menő összecsapásokat vívhatnak az NB I-es és az NB II-es csapatok. Az eddigi hét kiírásból háromszor a Videoton nyert, a Debrecen, az MVM-Paks, a Ferencváros és a Diósgyőr egyszer-egyszer diadalmaskodott. Az előző szezonban a DVTK és a Videoton vívta a finálét, a miskolci összecsapást a sorozat történetében rekordnak számító 6000 néző előtt (!) játszották, és Tomiszlav Szivics csapata 2–1-re győzött.

Az MVM-Paks a 2010/2011-es szezonban ért fel a csúcsra, a Kis Károly irányította atomvárosiak a két meccses döntőben előbb 2–1-re kikaptak Debrecenben, majd pedig hazai pályán 3–0-ra nyertek. Egy évvel korábban sem sok hiányzott a paksi sikerhez, de a kecskeméti fináléban a DVSC volt jobb (2–1).

A mostani kiírás elsősorban azt a célt fogja szolgálni Pakson, hogy a fiatal játékosok minél több lehetőséget kaphassanak, illetőleg az újonnan igazoltak mielőbb felvegyék a ritmust – ahogy azt Csertői Aurél vezetőedző már a Haladás elleni, pénteki találkozó után elmondta. Nagy valószínűséggel a Ferencváros elleni mai összecsapáson (kezdés: 18 óra, belépőjegy: 500 forint, szurkolói kártya nem kell!) azért pályára lépnek jó páran, akik az első csapathoz tartoznak. A Székesfehérvárról hazahozott ifjabb Haraszti Zsolt, a hétfőn két évre aláíró Vági András valószínűleg szerepet kap, mint ahogy jó eséllyel játszani fog a játékhiánnyal küzdő Fiola Attila is. Az E-csoportban a Paks és a Fradi mellett két NB II-es gárda, a Kaposvári Rákóczi és a Zalaegerszeg FC szerepel, ők már tegnap este összecsaptak.

A paksiak programja a Ligakupában. I. forduló, szeptember 3.: MVM-Paks–Ferencváros 18. II. forduló, szeptember 16.: Kaposvári Rákóczi–MVM-Paks 18. III. forduló, október 7.: MVM-Paks–Zalaegerszeg FC 14.30. IV. forduló, október 15.: Zalaegerszeg FC–MVM-Paks 16. V. forduló, november 11.: MVM-Paks–Kaposvári Rákóczi 13.30. VI. forduló, november 18.: Ferencváros–MVM-Paks 18. (Az időpontok még változhatnak!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!