Kék hírek, bulvár

2014.11.25. 15:20

A rendőrség keresi a piros autóval érkező három nőt

Egy idősebb papkeszi nő tett feljelentést 2014. szeptember 5-én, hogy paplanárusok ellopták a megtakarított pénzét.

TEOL

Pakeszit és a környéket piros autóval járó három nő csengetett be 2014. szeptember 5-én a 13 óra után az idős nőhöz, és paplant kínáltak neki eladásra. Amikor közölte velük, hogy nem akar vásárolni, vizet kértek tőle. Két nő bement a sértett házába és amíg egyikőjük elterelte a figyelmét, a másik elvette a szekrényben tartott megtakarított pénzét.

A nyomozás során megállapították, hogy az említett eset egy az egész országra kiterjedő, sorozatjellegű cselekmény része. A gyanúsítottak nem csupán lopással jutottak pénzhez, hanem idős, kiszolgáltatott, az aktuális kereskedelmi árakat nem ismerő sértettekkel fizettettek több százezer, esetenként milliós összeget a 10.000–20.000 Ft értékű termékekért. 

A 34 éves szőke hajú, vékony testalkatú, és a 35 éves barna hajú, erősebb testalkatú székesfehérvári nők áldozatai a Dunántúl több településéről kerültek ki. A nyomozók várják további sértettek jelentkezését is, hiszen a jellemzően koradélután megjelenő nők a paplan mellett masszírozó ágyat és fotelbetéteket is kínáltak értéküket sokszorosan meghaladó áron.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányságon lopás és csalás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két személy ellen.

A rendőrség kéri, hogy aki bámiféle információval rendelkezik az esettel kapcsolatban, az hívja a Szekszárdi Rendőrkapitányságot a 74/501-100-as telefonszám 3623-as mellékén, de jelentkezhet a 107-es vagy a 112-es ingyenes segélyhívószámokon is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!