Közélet

2014.12.05. 16:21

Dúzsi Tamásé az Év bortermelője díj

A szekszárdi borász ötödik alkalommal szerepelt a díj döntősei között, és most negyedszer került a legmagasabb szakmai elismerés Szekszárdra.

M. I.

Dúzsi Tamás lett az Év Bortermelője

Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest Dúzsi Tamás szekszárdi borász nyerte az „Év bortermelője Magyarországon 2014” címet, jelentette be pénteken Kállai Miklós, a Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke. A szekszárdi borász ötödik alkalommal szerepelt a díj döntősei között; mellette ezúttal Bolyki János (Eger), Borbély Tamás (Badacsony), Koch Csaba (Hajós-Baja, Villány) és Szőke Mátyás (Mátra) kapott jelölést. Zilai Zoltán, az MBA főtitkára emlékeztetett arra, hogy a jelölési folyamat idén megújult: a jelölésre felkért 450 borász, étteremvezető, szakújságíró és sommelier immár három-három borászt ajánlhatott, az egyik jelöltet pedig a korábbi díjazottak választhatták ki.

A szavazásban 231-en vettek részt. Az idei győztesről az MBA tagjai titkos szavazással döntöttek. Dúzsi Tamás a díjátadó előtti bemutatkozása során emlékeztetett arra, hogy immár ötödik alkalommal - és szándékai szerint utoljára - szerepelt a díj jelöltjei között. Noha borai eddig több mint 70 érmet hoztak el a világ nagy szakmai versenyeiről, a borász hangsúlyozta: 64 évesen is igyekszik tanulni. Az életrajza szerin a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyárnál és az Aliscavinnél szerzett tapasztalatok után, 1994-ben elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt 45 hektárról készít bort a család.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Dúzsi Tamás, az Év Bortermelője a borakadémia díjátadóján a Budai Várban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
[/caption]

A Tolnai Népújság kérdésére Dúzsi Tamás elmondta, nagyon örült a kitüntető címnek, ami a szekszárdi borvidéknek legalább annyit ér mint neki. A budapesti ünnepségről egyenesen Balatonfüredre utazott, ahol Borvacsorát tartott, ezt a rendezvényt még hetekkel ezelőtt vállalta el.
A Dúzsi borok rendkívül sikeresek: nemzetközi versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon rengeteg érmet kaptak rosé borai és vörösborai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!