Sport

2015.05.27. 18:47

Meg kellett elégednie az egy ponttal a Szekszárdnak

A női futsal NB II felsőházi rájátszásában a Szekszárdi UFC ikszelt a pontvadászatot vezető és már bajnok DEAC-cal.

B.L.

Rájátszás, 4. forduló. Szekszárdi UFC–Debreceni EAC 3–3 (1–0). Szekszárd, Csapó Dániel Szakképző Intézet sportcsarnoka. V.: Szabó P. (Éreth, Sipos). Szekszárd: Blesz– Horváth K., Csigi E., Schlotthauer, Kosztyi. Csere: Gősi, Marosi, Soós, Riegler. Edző: Micskó Márk, Horváth György.
Gólszerzők: Csigi E. (9., 36.), Gősi (25.), illetve Radics (26., 29.), Dancs (33).

– A céljaink eléréséhez mindenképpen győzni szerettünk volna a bajnok DEAC ellen. Ennek érdekében már az első pillanattól kezdve támadólag és gólra törően játszottunk. Az első félidőben egy nagyszerű Csigi Eszter szabadrúgásgóllal szereztünk vezetést. A második játékrészt nagyszerűen kezdtük, egy sakk matt szituációig kijátszott helyzet után Gősi Natália emelt a kapuba. A gól után magukhoz tértek vendégek, és megingásunkat könyörtelenül kihasználták – rövid idő alatt megfordították a mérkőzés – nyilatkozta Micskó Márk. – A lányok, mint már annyiszor, most is bebizonyították, hogy mentálisan mennyire erősek és összetartóak. A nehéz helyzetben sem roppantak össze, hanem rátettek még egy lapáttal és kiegyenlítettek. Egy mesteri Horváth Katalin indítás után Csigi Eszter higgadtan gurított a kapuba. A folytatásban mindkét oldalon voltak helyzetek, így úgy gondolom, reális eredmény született. Nyerhettünk volna, hiszen hatalmas helyzeteink voltak, de a Debrecen is jól játszott. Megyünk tovább. Két mérkőzés van hátra, a lányok már nagyon fáradtak, de meg fogjuk csinálni.

A bajnokság állása: 1. DEAC 52 pont, 2. Szekszárdi UFC 41, 3. Reklám Press Skorpió-Salgótarján 39. 4. ZTE-Göcsej SK 28. B. L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!