Közélet

2016.07.25. 18:35

KRESZ: azt sem tartjuk be, amit nem felejtünk el

Előszeretettel hanyagolják el az autósok a KRESZ betartását, és persze van, ami el is felejtődik. Ha utóbbit észrevesszük magunkon, ne szégyeljünk utánanézni a szabályoknak.

Hargitai Éva ([email protected])

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A vezetők többsége sok felejtett az évek során, de új vizsgát nem kell tenniük (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]

– Nyolc éve van meg a jogosítványom, egy időben nem is vezettem gyakran, így jócskán megkoptak az ismereteim. Mivel ezt éreztem, letöltöttem egy KRESZ-teszt alkalmazást a telefonomra, és rá kellett döbbennem, hogy a helyzet tényleg nem túl fényes – mondta Erzsébet. A tolnai nő hozzátette, újra átnézte a közlekedési rendszabályok gyűjteményét, és bizony nem érezte értelmetlennek az erre fordított perceket. Azt is hozzáfűzte, hogy a napi közlekedés során gyakran úgy érzi, másnak sem ártana ezt megtennie, hogy legalább azt tudja, mit nem tart be.

A KRESZ is olyan, mint az életben más tudással kapcsolatos dolog: ha nem használjuk rendszeresen, bizonyos részeit elfelejtjük és csak a naponta használt szabályok rögzülnek – közölte Megyeri Zsolt rendőr őrnagy, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A balesetek esetében viszont megállapítható, hogy tisztában vannak a KRESZ-szabályokkal a járművezetők, azonban sokszor megszokásból vezetnek és ennek eredménye miatt következnek be balesetek. Legjellemzőbb a sebességtúllépés és az elsőbbségi jog meg nem adása, valamint a kanyarodás szabályainak megsértése. A gyorshajtás esetében 30.000-300.000 forint a közigazgatási bírság, a többi előbb felsorolt esetben 5.000-50.000 forint helyszíni bírság szabható ki.

Ifjabb Bernhardt János gépjárművezető-oktató nap mint nap a forgalomban szerzett tapasztalatai szerint leginkább a telefonálásra és az irányjelzésre vonatkozó KRESZ-szabályokat hanyagolják el az autósok. E mellett különösen érzékeny a parkolási szabályok megsértésére. Több utcában, például a szekszárdi Mészáros Lázár utcában tapasztalja rendszeresen, hogy az autósok a menetiránnyal szemben parkolnak párhuzamosan az úttesten, amit a KRESZ nem enged meg.

Azt viszont az autósok javára írta, hogy a tanulókkal türelmesek, ritkán szenvednek el atrocitásokat. Ugyanakkor a tanuló autóból is megfigyelhető, hogy a sebességhatárok betartása sem mindig jellemző a gépjárművezetőkre, és előfordul a záróvonalon való előzés is. Meglátása szerint a szabálytalankodás abból fakad, hogy a vezetés önmagában szükséges, elvesztegetett időnek számít. Hozzátette, a megkopó tudást nem ártana időről időre felfrissíteni, pártolná akár a KRESZ-vizsga bizonyos időközönkénti megismétlését is.

Régen módosult jelentősebb mértékben a KRESZ

Aki úgy érzi, hogy nem ártana felfrissítenie a KRESZ ismereteit, vagy csak szeretné próbára tenni tudását, annak erre számtalan lehetősége van. Többek között a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság honlapján megtalálható a közúti közlekedési szabályok hatályos gyűjteménye, valamint KRESZ-tesztet is el lehet érni.

Az utóbbi évek nem hoztak jelentős változásokat. Legutóbb 2013-ban, 2014-ben léptek életbe módosítások. Többek között ekkor tiltották meg az álló gyermekszállító buszok melletti elhaladást, először csak a busz mögött érkező autósok, majd a szemből jövők számára is. Ez azonban csak akkor érvényesül, ha a buszon elöl és hátul is feltüntetik, hogy „Gyermekszállítás”, továbbá a buszvezető az elakadásjelzővel jelzi, hogy nem csak várakozik. Ugyancsak ekkortól érvényes a szabály, amely szerint az oktatási intézmények környékén legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni, majd ez annyiban módosult, hogy a kiegészítő tábla által megjelölt időintervallumra csökkentették a korlátozást.

Másfél év is eltelhet, mire a KRESZ módosul – Nem kell új vizsgát tenni

A közelmúltban felvetődött annak a lehetősége, hogy a KRESZ folyamatban levő módosítása magában foglalná azt is, hogy mindenkinek újra le kellene vizsgáznia. Ezt Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke a múlt héten sajtótájékoztatóján cáfolta. Az MTI tudósítása szerint a KRESZ áttekintése régóta tart, és még akár egy-másfél év is eltelhet, mire a szabályok módosulnak. A beszámoló szerint a jelenleg napirenden lévő javaslatok között szerepel a környezetkímélő elektromos autók elterjedésének segítése, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. További felvetés, hogy autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést, a sebességhatárok emelése azokon az utakon, ahol minden körülmény ezt megengedi.

Az utóbbi évek nem hoztak jelentős változásokat. Legutóbb 2013-ban, 2014-ben léptek életbe módosítások. Többek között ekkor tiltották meg az álló gyermekszállító buszok melletti elhaladást, először csak a busz mögött érkező autósok, majd a szemből jövők számára is. Ez azonban csak akkor érvényesül, ha a buszon elöl és hátul is feltüntetik, hogy „Gyermekszállítás”, továbbá a buszvezető az elakadásjelzővel jelzi, hogy nem csak várakozik. Ugyancsak ekkortól érvényes a szabály, amely szerint az oktatási intézmények környékén legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni, majd ez annyiban módosult, hogy a kiegészítő tábla által megjelölt időintervallumra csökkentették a korlátozást. Másfél év is eltelhet, mire a KRESZ módosul – Nem kell új vizsgát tenni A közelmúltban felvetődött annak a lehetősége, hogy a KRESZ folyamatban levő módosítása magában foglalná azt is, hogy mindenkinek újra le kellene vizsgáznia. Ezt Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke a múlt héten sajtótájékoztatóján cáfolta. Az MTI tudósítása szerint a KRESZ áttekintése régóta tart, és még akár egy-másfél év is eltelhet, mire a szabályok módosulnak. A beszámoló szerint a jelenleg napirenden lévő javaslatok között szerepel a környezetkímélő elektromos autók elterjedésének segítése, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. További felvetés, hogy autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést, a sebességhatárok emelése azokon az utakon, ahol minden körülmény ezt megengedi. A vezetők többsége sok felejtett az évek során, de új vizsgát nem kell tenniük (Fotó: Makovics Kornél) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!