Közélet

2017.05.24. 18:23

Kurdról kapta a nevét az évmilliókkal ezelőtt élt csiga

Földtörténeti maradványokat rejt Kurdon az agyagfal. A több millió éves leletet szakemberek vizsgálták a napokban.

Hanol Erzsébet ([email protected])

[caption id="" align="alignright" width="350"] A faluról kapta a nevét a Viviparus kurdiensis
[/caption] Nyolcmillió éves maradványokra leltek Kurd területén. A szakemberek a minap tartottak bejárást a falu határában, ahol a vizsgált agyagfalból többek között szívkagyló, folyami kagyló és bödöncsiga is előkerült. Az ősi Pannon-tenger maradványai ezek, amely a miocén korszak végén és a pliocén korszakban borította a Kárpát-medence területét, és létezése során 3-4 kilométer vastagságú üledékrétegek halmozódtak fel.

A Kurdot is magában foglaló tervezett natúrpark kapcsán kerültek előtérbe a maradványok, amelyeket országosan védett földtani szelvénnyé szeretnének nyilvánítani – mondta Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere, a natúrpark kezdeményezője, aki szintén részt vett a bejáráson. Dr. Lőrenthey Imre tanulmányát is magával vitte, amelyben a geológus már 1893-ban írt a Viviparus kurdiensisről, vagyis arról az eleven szülő csiga fajról, amelyet Kurdon jegyzett fel, és amely így a nevét is a településről kapta. A bejáráson dr. Sebe Krisztina, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földtani és Meteorológiai Tanszékének adjunktusa elmondta, hogy amit találtak, az tökéletesen reprezentálja a kurdi faunát. Arról is beszélt, hogy a földtani alapszelvénnyé nyilvánítás nagyon fontos, hiszen így próbálják megvédeni a rejtett kincseket.

Müller János, a falu polgármestere elmondta, szeretnék megtalálni a módját annak, hogy a nagy nyilvánosság számára is megmutathassák a leleteket. Ezért azt tervezik, hogy az egyik szelvényt – amelyen láthatóak a földtani rétegek – látogathatóvá teszik. Emellett pedig egy földtörténeti kiállító helyet is szeretnének, kiegészítve a már meglévő Geo Parkot. Szabó Loránd pedig arra tett javaslatot, hogy a helyi pékség akár a kurdi csiga nevet is adhatná a csiga alakú péksüteményének. [caption id="" align="alignleft" width="650"] A helyszíni bejárás során több csigát is alaposan szemügyre vettek a Kurdra érkezett szakemberek (Beküldött fotók)
[/caption]

A polgármesterek mellett a bejáráson részt vett Vincze Péter, a Földművelésügyi Minisztérium vezető főtanácsosa, Dósa Henrietta, a Földművelésügyi Minisztérium vezető tanácsosa, Havasi Ildikó, a Duna-Dráva Nemzeti Park geológiai referense, Krivánné Horváth Ágnes, a Magyarhoni Földtani Társulat ügyvezető igazgatója, dr. Kiss Gábor, a Magyar Natúrpark Szövetség szakértője, Pintér Kata, a dombóvári önkormányzat természetvédelmi referense és Fóris Dóra, a dombóvári önkormányzat környezetvédelmi szakértője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!