Közélet

2017.05.27. 13:47

Újra sikerrel járt Bonyhád önkormányzata

A Völgység fővárosa a TOP keretében kilenc pályázattal jár sikerrel, ami összesen több mint 2,3 milliárd forint támogatást jelent a településnek.

H. É.

Sikerrel járt Bonyhád önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, azon belül a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések című felhívás keretében beadott pályázatával – tette közzé Vizin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatársa. A „Csapadékvíz infrastruktúra fejlesztése Bonyhádon” elnevezésű beadványban tervezettek megvalósításához a Magyar Államkincstár Tolna Megyei Igazgatósága 229.665.900 forint összegű támogatást ítélt meg.

A térségben kiemelt feladatot jelent a vízellátás vonatkozásában a vízbázis védelme, a vízgazdálkodás körében pedig meg kell említeni az épített környezetben legkevésbé megoldott közműellátást, főleg a kellő mértében ki nem épített csapadékvíz-elvezetőrendszer hiányosságainak megszűntetését.

A projekt keretében egy árhullámcsökkentő záportározót építenek, amely segíti azon többlet víz elvezetését, amely az eddigi károkat, elöntéseket okozta. A Völgység-patak vízhozama a tározó beiktatásával olyan mértékre csökkenthető, ami a belterületen a vízállást a mederben tartja. A patak partjára egy vasbeton anyagú árapasztó bukó épül, így magas vízhozam előfordulása esetén a víz ezen átbukva folyik a tározóba. A dr. Kolta László utcától az Attila utca mentén a Völgység-patakig egy új csapadékvíz elvezető nyomvonal épül ki, tehermentesítve a jelenlegi Fáy lakótelep és Perczel-kert csapadékvíz elvezető rendszereit.

Ezzel együtt immár elmondható, hogy a Völgység fővárosa a TOP keretében kilenc pályázattal jár sikerrel, ami összesen több mint 2,3 milliárd forint támogatást jelent a településnek. Ugyanakkor további hat pályázatuk eredményére várnak még.

Címkék#bonyhád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!