Sport

2017.06.24. 18:00

Ősztől a felnőttek között versenyez a rallycross tehetség

Nem is olyan régen első helyen végzett a legendás nyirádi versenypályán rendezett rallycross versenyen a bonyhádi Amrein Roland, aki vadonatúj Suzuki Swiftjével az őszi Magyar Kupa-futamokra készül.

Rónai Gábor ([email protected])

Édesapja barátai ültették be először Amrein Rolandot egy gokartba, s az akkor ötéves fiúcska életre szólóan beleszeretett az autóversenyzésbe. Most, tizenöt évesen pedig arra készül, hogy megmérettesse magát a felnőttek között a rallycross Magyar Kupában. [caption id="" align="alignleft" width="650"] Amrein Roland hamarosan a felnőttek között mutathatja meg, hogy mit tud (Fotó: Makovics Kornél)
[/caption]

Amrein Rolandról azt mondják a szakemberek, hogy tehetséges pilóta. Édesapja, Amrein Gábor akár elfogult is lehetne fiával, mégis visszafogottan nyilatkozik róla. Azt mondja, most még csak bele-belekóstolgat a versenyek hangulatába, ahhoz, hogy jó pilótává váljon, sok-sok tapasztalatot kell még gyűjtenie. Roland tizenkét éves koráig gokartozott, aztán nyergelt át a rallycrossra. Korábban rajthoz állt a szlalom bajnokságon, amelynek összetett versenyét 2014-ben a harmadik helyen zárta úgy, hogy nem is tudott valamennyi futamon elindulni...

Az elmúlt két évben a junior rallycross bajnokságban pallérozódott, a Suzuki Swiftek verengésében több dobogós helyet is megcsípett. Akkor még bérelt autóval, most viszont már egy saját Swift volánja mögött készül arra, hogy megmérettesse magát. „Januárban került hozzánk a kimondottan rallycrossra épített Suzuki Swift versenyautó. A tesztek és az első versenyek alapján pozitív élményeink vannak az autóval kapcsolatban mind műszaki, mind vezethetőségi szempontból” – mondja a kocsiról az édesapa.

Rolandék átmeneti szakasznak gondolták a rallycrossos kitérőt (jogosítvány nélkül csak ebben a szakágban lehet 12 évesen versenyezni), elsősorban a gyorsasági versenyek érdekelték őket. Aztán itt ragadtak.

Ez valahol érthető is, hiszen a legdinamikusabban fejlődő motorsport szakág, az egy-másfél kilométer hosszú körpályákon a királykategóriában 600 lóerős autók 160-170 kilométer/órás csúcssebességre képesek, a nézők közel vannak a pályához, földsánc vagy tribün által jól áttekinthető szinte az egész pálya. Az aszfalt és a murva váltakozása látványos versenyeket produkál. Külföldön egyre többet visznek be a városokba, stadionokba, nálunk épített állandó pályákon rendezik a futamokat – mondta Amrein Gábor.

Roland jelenleg a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tanul hatosztályos képzésben, s nem is megy neki rosszul. Bizonyítványába három négyes került be, énekből, testnevelésből és nyelvtanból, a többi színötös. Az autóban szerencsére nem kell énekelni, s ez nem is az a sport, amelyben csak ötös tornaosztályzattal lehet rajthoz állni. A matematika viszont kifejezetten jól megy neki, több tanulmányi versenyen is részt vett az elmúlt években. Számolni ugyanis tudni kell, különösen a század- és ezredmásodpercek közti különbséget kell jól ismerni. Ez dönt érmekről, bajnoki címekről.

Amrein Roland olyan srác, mint a korabeli társai, azzal a különbséggel, hogy ő már kijelölte magának azt az utat, amin szeretne elindulni. Ha végez a gimivel, járműmérnöknek szeretne tanulni. Gyakorlásra van lehetősége, hiszen az édesapja által üzemeltetett, vezetett vállalkozásban elleshet egyet s mást. Elmondása szerint nagyon sokat szokott szimulátorozni, és rengeteget tesztel, elsősorban a Siófokhoz közel eső ádándi pályán bukkannak fel sűrűn.

A nyírádira pedig, ahol május elején győzni tudott, nem is oly sokára, július közepén visszatérhet. A Racing Stars Amatőr Tehetségkutató sorozat negyedik futamát rendezik a legendás pályán. Édesapja azt mondja: most már elvárja tőle, hogy a verseny végeztével kategóriájában felálljon a dobogóra. Ahhoz ugyanis, hogy nagy álmát megvalósíthassa, ezeken a versenyeken is meg kell mutatnia, mit tud. Roland ugyanis nem tett le róla, hogy pár éven belül beülhessen egy versenyautóba a Super 1600-as géposztályban, s rajthoz álljon egy közép-európai zónaversenyen.

Az újabb megmérettetésig még majdnem egy hónap van hátra, Roland addig szorgosan gyakorolhat a szimulátoron, hogy minél jobban berögződjön a fejébe a pálya vonalvezetése. És még vár rá egy nagy kihívás. Az idei nyárnak óriási tervvel vágott neki: szeretne eredeti állapotába összerakni egy Trabantot. Egyedül. Az első csavartól az utolsóig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!