Ország-világ

2006.12.05. 06:15

Indokolatlan a félelem az új tagokkal szemben

Romániában több százezer betöltetlen állás van, a kivándorlók pedig rendszerint meg sem állnak az Ibériai-félszigetig – sokak szerint éppen ezért indokolatlan a román munkavállalóktól való félelem Magyarországon.

T. Benedek László, Kolozsvár–Tibay Gábor

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Készül a konfekciós öltöny a Bukaresttől 250 kilométerre eső Craiovában. A hiányszakmák itthoni listáján a textilipari dolgozók is szerepelnek.
[/caption]Hiába a hazai megengedő elképzelések Románia és Bulgária munkavállalóival kapcsolatban, az EU-hoz újonnan csatlakozó országok polgárai aligha a hazai munkaerő-piacokat fogják elárasztani, elsősorban a nyugat-európai országokat tekintik célállomásnak – vélik az ottani szakemberek. Az előzményekről: mint kiderült, Magyarország készül arra, hogy az itthoni, mintegy 40-50 ezres szakemberhiányt részben ezen országok munkavállalóival tölti fel – a hiányszakmákról a szociális és munkaügyi tárcánál listát állítottak össze. Ebből kiderül: többek között jelentős a szakemberhiány az építő- és textiliparban, de az élelmiszeriparban is. Ugyancsak nincs elegendő orvos és ápolónő, gépészmérnök és informatikus sem.

Hogy az uniós csatlakozás után a munkaerő kiáramlása erősödik déli szomszédainkból, biztosra vehető. „Ez az az ország, ahonnan mindenki ki akar vándorolni” – jellemezték saját hazájukat a szomszéd ország lakói baráti beszélgetéseken, a rendszerváltást követő években. A nem minden gúny nélküli megállapítás azóta sokat vesztett igazságtartalmából, bár kétségtelen: a 22 milliós Románia munkaképes lakosságának jelentős része ma is jól fizető külföldi állásról álmodik. Az exodus már a kommunizmus idejében elkezdődött, de a kivándorlás igazán csak 2002 júniusa után öltött számottevő mértéket, amikor a schengeni övezethez tartozó országok feloldották a román állampolgárok számára addig érvényben levő vízumkényszert. Azóta a külföldön dolgozó állampolgárok számáról a román külügyminisztériumnak csak becslései vannak, a tényleges szám ugyanis messze meghaladja a hivatalos adatokat. A két legnépszerűbb célország változatlanul Spanyolország és Olaszország, a többnyire idénymunkák elvégzésére szakosodott román kolóniák lakossága mindkét államban meghaladja az egymillió főt. Mindez oda vezetett, hogy mára egész régiók néptelenedtek el: az erdélyi Beszterce-Naszód vagy Szilágy megyében is több olyan falu van, amelynek teljes munkaképes lakossága Spanyolországban keresi kenyerét, az otthonmaradt gyermekekre pedig a nagyszülők vigyáznak.

Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt időszakban mintegy 90 ezer romániai állampolgár kért munkavállalási engedélyt. Ők többnyire erdélyi magyarok, akiknek a nyelvi és kulturális beilleszkedés nem okozott különösebb gondot, a kivándorlást választó román anyanyelvűek ritkán álltak meg Hegyeshalom előtt. Magyarország ugyanis Nyugat-Európánál és Amerikánál jóval szerényebb lehetőségekkel kecsegtet, a nyelvi akadályokat pedig a románok – elsősorban az Erdélyen kívülről származók – rendszerint leküzdhetetlennek tartják. Egy frissen végzett felmérés szerint Romániából elsősorban a középkáderek és az alacsony végzettségűek szeretnének kivándorolni, őket a hazai munkalehetőségek hiánya illetve az alacsony bérezés (a nettó minimálbér alig éri el 25 ezer forintot) motiválja.

Szakértők éppen ezért arra számítanak, hogy az Európai Unióhoz heteken belül csatlakozó Romániából nem várható az eddiginél erőteljesebb kivándorlási hullám, sőt, bizonyos mértékben a hazatelepedés folyamata is beindul. A román kormány éppen a napokban hozott határozatot arról, hogy tájékoztatni fogják a kitelepedett honfitársakat a hazai lehetőségekről. A román Országos Előrejelzési Bizottság vezetője szerint ráadásul Romániának is külföldi munkaerőre van szüksége az elkövetkező időszakban.

„Körülbelül 400 ezer munkahelyet kell majd importból származó munkaerővel betölteni” – nyilatkozta Ion Ghizdeanu, aki úgy látja, elsősorban az építőiparban tapasztalható krónikus szakemberhiány. A magasabban képzett szakemberek – orvosok, mérnökök, informatikusok – kivándorlás esetén rendszerint a piac kínálta legjobb megoldást választják, azaz nem túl valószínű, hogy Magyarországon telepednének le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában