Ország-világ

2007.05.21. 06:38

Hogyan tovább, Operettszínház?

A Budapesti Operettszínház igazgatója jó ideje az előre menekülést tartja a legjobb taktikának, és úgy tűnik, célt is ért: az elmúlt 6 évben a korábban viharvert műfaj helyzete megszilárdult, és úgy fest, egyelőre még az állami támogatás csökkenését is átvészelik.

Szabó Zoltán Attila

Minden viszonylagos. Ha a prózai színházak felől tekintünk a Budapesti Operettszínház költségeire, akkor drága a Nagymező utcai intézmény fenntartása, ha az Operaházzal vetjük össze a teátrumra fordított pénzt, kiderül: nem is kerül olyan sokba a népes, jobbára közalkalmazottakból álló szereplőgárda, a nagyzenekar életben tartása, no meg a látvány megkoreografálása. „Színházunk  a hasonló felépítésű Operaház állami támogatásának 18 százalékát kapja” – erősíti meg Kerényi Miklós Gábor igazgató.

A színidirektor arra jut, hogy az operettől most megvont 5 százalék még éppen elfogadható kompromisszum, ám ennél kevesebből már nem tudna fennmaradna a színház. „Csak azért tudunk tervezni, előre nézni, mert nem csupán az állami támogatásra támaszkodunk. Előadásaink iránt akkora az érdeklődés, hogy jelenleg a bevételeink 62 százaléka a megvásárolt jegyekből, belépőkből származik” – jegyzi meg.

Kerényi a siker, a fennmaradás egyik zálogának azt tartja, hogy régóta az előremenekülés a céljuk, azaz igyekeznek úgy összeállítani a repertoárt, hogy az valóban vonzó legyen a publikum számára, emellett határainkon túl is turnéznak, egyre nagyobb sikerrel. Az igazgató lényegesnek tartja, hogy a Nagymező utcai dalszínházban két műfaj is megfér egymás mellett békében, sőt, egymást erősítik. Az operett mellett természetesen a musicalről van szó. Az egykori Rockszínház tagjai igazoltak át még évekkel ezelőtt a Budapesti Operettszínházba, s minden jel szerint jól tették. Elég csak a Rudolfra és a Mozart! című produkciókra gondolni, amelyek teltházasak.

„Nem mondom, hogy a jövő műfaja az operett, de abban biztos vagyok, hogy ahogy most játsszuk, még sokáig éltetni tudjuk ezeket a zenés darabokat, amelyek ugyanúgy klasszikusok, mint Shakespeare művei. Megjegyzem, Shakespeare is, Schiller is a múlt, mégis részei a mindennapjainknak, a kultúránknak” – summázza. Peller Károly, aki a pesti Operett mellett már-már „örökös tag” a Volksoperben, s jövőre a Marica grófnő is rá vár Bécsben, arra jut: mindkét, a műfajhoz ezer szállal kötődő országban biztosan lehet számítani a közönség érdeklődésére.

A Nagymező utca 17. históriája

1922 óta létezik a Nagymező utca 17. alatti teátrum, ami eredetileg a Fővárosi Orfeum volt. Egy amerikai vállalkozó, Ben Blumenthal alapította. Az Olivia hercegnő volt az első produkciójuk. 1926 és 1929 között Kabos Gyula is a Budapesti Operettszínháznak volt a tagja. A háború után a Csárdáskirálynővel nyitott újra a színház. 1949-ben államosították a teátrumot, rövidi ideig a Blaha Lujza Színházat is itt működött. 1966-ban építették át először az épületet, majd néhány éve ismét renoválták. 1990-től néhány évig Németh Sándor, az egykori bonviván irányította a társulatot. Hat éve Kerényi Miklós Gábor az operett dirigense.

A különbség „csak” annyi, hogy Ausztriában már régen felmérték, hogy ez az a nemzeti érték, amely eladható áru is egyúttal, így ott operett-turizmusról beszélnek, s az utazási irodák előszeretettel ajánlják a vendégek figyelmébe például a híres nyári mörbisch-i fesztivált. A magyar határhoz közeli településen egy-egy előadáson hatezer ember is megfordul, tapsol, ujjong. Peller ugyanakkor arra jut, hogy művészi tekintetben mi járunk előrébb. „A német nyelvterületen ma mindenáron modernizálni akarják az operetteket, ami néha azzal jár, hogy a Csárdáskirálynőt farmerben adják elő. Magyarországon szerencsére nem ez a jellemző, itthon reneszánszát éli a műfaj!” – rögzíti a színész.

Az Operettszínház amúgy ugyancsak az előremenekülés jegyében két különleges akcióra is készül: hamarosan tető alá hoznak egy nemzetközi karmesterversenyt, amelyen az operett hangjait kell értő módon „tolmácsolniuk” a versenyzőknek, s közeleg egy szoboravatás is, amelynek már régen itt lett volna az ideje. „Kálmán Imre 125. évfordulón nemzetközi összefogással fogunk leleplezni egy szobrot a színház épülete előtt” – említi Kerényi Miklós Gábor. Természetesen utazásból, turnéból is kijut. Nemrég Japánban jártak, ahol 40 ezer ember tapsolta, tombolta végig az előadásokat. Ez Kerényi szerint turisztikai szempontból is jelentős „ünnep” volt, amire akkor is gondolni illene, amikor a kormányzat arról dönt: mire mekkora összeget fordít.

„Az operett hungarikum” – szögezi le a direktor. Majd hozzáfűzi, hogy egyetlen év alatt 501-szer lépnek színre a művészeik. Ráadásul a műfaj hazai nagyjait külföldre hívják vendégszerepelni. „A bécsi Volksoperben játszó Peller Károly azt a rekordot is a magáénak tudja, hogy ő volt a legfiatalabb Bóni gróf. Ez már csak azért is figyelemre méltó teljesítmény, mert korábban Németh Sándor, annak előtte Latabár Kálmán volt a Csárdáskirálynő egyik kulcsfigurája” – figyelmeztet. De Kerényi szerint az is üdítő hír számára, hogy a honi előadások közt a Mágnás Miska már a kétszázadik jelenése felé jár, s hogy a Dr. Bőregér tavaly a negyedik leglátogatottabb darab volt Magyarországon. Pánikra tehát tényleg semmi ook.

Egy amerikai vállalkozó, Ben Blumenthal alapította.

Az Olivia hercegnő volt az első produkciójuk.

1926 és 1929 között Kabos Gyula is a Budapesti Operettszínháznak volt a tagja.

A háború után a Csárdáskirálynővel nyitott újra a színház.

1949-ben államosították a teátrumot, rövidi ideig a Blaha Lujza Színházat is itt működött.

1966-ban építették át először az épületet, majd néhány éve ismét renoválták.

1990-től néhány évig Németh Sándor, az egykori bonviván irányította a társulatot.

Hat éve Kerényi Miklós Gábor az operett dirigense. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában