Ország-világ

2007.05.23. 06:01

Nyaralás saját pénzből

A nyári szünetben sok diák próbálja megkeresni a zsebpénzét. Csak olyan munkát érdemes elfogadni, amelyről írásos szerződés készül. Általában bruttó 450 és 2000 forint közötti összeget kereshetnek óránként a fiatalok.

Tóth Marcella

[caption id="" align="alignright" width="260"] Diákmunkát hirdető szórólapot osztogatnak tanulók. Ezzel a munkával átlagosan ötszáz forintot kereshetnek meg óránként. Fotó: Stemler Károly
[/caption]Sok tanulónak nemcsak a felhőtlen pihenést jelenti a nyári szünet, hanem a diákmunkát is. Csak azok dolgozhatnak, akik már elmúltak 15 évesek és általános iskolában, vagy szakiskolában, illetve középiskolában nappali tagozaton tanulnak. Akik még nem töltötték be a 16. életévüket, csak az iskolai szünetben vállalhatnak munkát, s ehhez szülői hozzájárulásra is szükségük van. Akik elmúltak tizenhat évesek, már munkaviszonyban is dolgozhatnak.

Emellett még két formában, alkalmi munkavállalói könyvvel, illetve iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazhatóak a diákok. Az alkalmi munkavállalói könyv a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen igényelhető díjmentesen. A könyvvel különböző ideig lehet dolgozni: vagy öt napot egymás után, vagy egy hónapban tizenöt napot, illetve egy éven belül kilencven napot. Több munkáltató esetén ez százhúsz napra emelkedik. Az egy napra jutó munkabér nem lehet 1200 forintnál kevesebb és 4000 forintnál több. A könyvbe közteherjegyet kell ragasztani, ennek értéke a munkadíjtól függ.

Az iskolaszövetkezeteknél az általános feltételek szerint csak 16 vagy 17 éves kor feletti, nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező diákokat foglalkoztatnak. A munkavállaló diákoknak szövetkezeti részjegyet kell vásárolniuk, melynek értéke általában ötszáz vagy ezer forint. Az összeget az első fizetésből levonják, s a legutolsó fizetés felvétele után lehet visszaigényelni. Az iskolaszövetkezetek előnye, hogy az elvárásoknak megfelelő teljesítés esetén kezeskednek a munkabér kifizetéséről. Ha valaki iskolaszövetkezeten keresztül dolgozik, akkor a béréből nem vonják le a társadalombiztosítási járulékokat. Ha a diák éves keresete nem éri el a másfél millió forintot, akkor igényelheti az adójóváírást. Ez esetben havi 63 ezer forintig adómentes a jövedelem – mondta el érdeklődésünkre Bor Katalin, a Minddiák Szövetkezet projektvezetője.

Az alap órabér bruttó 450 és 2000 forint között van – mondta el érdeklődésünkre Másody Szabolcs, a MŰISZ Iskolaszövetkezet marketing vezetője. A diákok általában az alábbi munkalehetőségek közül választhatnak: adatrögzítés, irodai munkák, telefonos ügyfélszolgálat, csomagolás, címkézés, borítékolás. Emellett könnyű fizikai munkák, hosztesz munkák, szórólaposztás, plakátozás, szoftvertesztelés, illetve fejlesztés, rendszergazdai feladatok között is válogathatnak.

Az iskolaszövetkezetek mellett érdemes még az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapját is megnézni, illetve a munkaügyi központokat, kirendeltségeket felkeresni, ahol szakemberek adnak tanácsokat, és konkrét állásajánlatokat is lehet találni. Emellett érdemes az interneten is szétnézni, a különböző álláskereső portálok többsége ugyanis diákoknak is ajánl munkát.

Kímélő munka a fiatalkorúaknak

Fontos tudni, hogy munkajogi szabályok szempontjából addig, amíg a 18. életévét be nem töltötte a diák, fiatal munkavállalónak minősül. Számukra a munkaidő maximum napi nyolc óra, illetve ennek megfelelően heti negyven óra lehet. Emellett négy és fél óra munkaidő után, legalább harminc perc munkaközi szünetet kell biztosítani számukra. Két munkavégzés között, azaz az egyik napi munkavégzés és a másik napi munkakezdés között legalább tizenkét órának el kell telnie. Ezen kívül a tizennyolc év alattiakat nem oszthatják be éjszakai munkára, illetve készenléti vagy ügyeleti jellegű munkára sem, valamint nem túlórázhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában