Ország-világ

2007.05.24. 06:09

Könyv pótolja a képernyőt

A televízióban ő volt a beszélgetések egyik mestere, ám manapság szerinte csak áltársalgások folynak. Endrei Judit ezért inkább könyveket ír.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="180"] „Az álbeszélgetés nem az én műfajom, így az ilyen műsor nem hiányzik”
[/caption]– Miért tűnt el?

– Ma már egészen másról szól a televíziózás, mint akár csak tíz éve. Ahhoz képest, ami most van, nekem egészen más a tempóm, a stílusom és az ízlésem. Az persze jólesik, hogy még ma is odajönnek hozzám és elmondják, hogy hiányzom, de a tévézés számomra már a múlté.

– Ha mégis kapna egy óra műsoridőt, mivel töltené ki?

– Emberi beszélgetésekkel. Ez a legnagyobb hiánycikk. Jelenleg ugyanis álbeszélgetések zajlanak. Az interjúalanyból előre kiszedik a sztorikat, amikre aztán a riporter célzottan rákérdez. Az igazi, őszinte csevegések nem ennyire sziporkázók, viszont sokkal többet elárulnak mindkét félről. De félreértés ne essék, nem vágyom a visszatérésre, nincs bennem hiányérzet.

– Mit csinál mostanság?

– Elsősorban háziasszony vagyok. Nevelem a két kamasz lányomat, időnként pedig felkérnek, hogy legyek egy-egy esemény moderátora. Művészeti vezetője vagyok Szentendrén a Skanzen Amfiteátrumnak, s büszkén mondhatom, eddigi fellépőink között olyan „skalpokat” sikerült már begyűjtenem, mint az Experidance, Boban Markovic vagy a Győri Balett. Az Új Színházat is már másodjára sikerült „elcsábítanunk”.

– Könyveket is ír. Ez önnek a képernyőpótlék?

– Pontosan. Így nem marad bennem semmilyen visszafojtott mondanivaló. Leginkább a nők helyzete foglalkoztat. Még tanfolyamot is szerveztem arról, hogyan lehet az önbizalmat megtalálni. A témaválasztást ugye nem kell magyaráznom? Úgy is mondhatnám, az indíttatás személyes jellegű.

Endrei Judit

SZÜLETETT: 1953. május 7-én ISKOLÁI: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (1973–77), MÚOSZ újságíró iskola (1977–78), ELTE BTK orosz szak (1980–83). PÁLYÁJA: MTV (1976–1995) FŐBB MŰSORAI: Homokóra, Paraván, Napközi, KÉK, Tízórai. 1995 után a Satelit Tv műsorvezetője (2001–2002)

ISKOLÁI: Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (1973–77), MÚOSZ újságíró iskola (1977–78), ELTE BTK orosz szak (1980–83).

PÁLYÁJA: MTV (1976–1995)

FŐBB MŰSORAI: Homokóra, Paraván, Napközi, KÉK, Tízórai. 1995 után a Satelit Tv műsorvezetője (2001–2002) „Az álbeszélgetés nem az én műfajom, így az ilyen műsor nem hiányzik” -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában