Hideg pincében pihen a bor
Mik ezek?
XA jó eredmény egyik titka, hogy sikerült mindjárt a permetezési szezon elején, májusban, júniusban megfogni a lisztharmatot. Az első négy permetezést hetente végezte egy jól beállított géppel. Pincészete a szőlő többségét értékesítette, keveset dolgozott fel. Kellett a bevétel még nyomott áron is, a cabernet-ért például kilójáért 60 forintot fizettek 23-as mustfokkal. Mirk István abban bízik, a jó minőségű borok elfogynak a pincékből, és így az idén már jobb ára lesz a szőlőnek.
Módos Ernő, az Alisca Borrend Nagymestere szerint szélsőséges volt a tavalyi esztendő. Aki szeptember elején szüretelt viszonylag töppedt szemeket, annak a borában is lehet érezni ezt. Míg a szeptember közepén esett csapadék után a szemek megduzzadtak, és ha nem volt túlterhelve a tőke, akkor zamatos, üde, színében sötét bor lett a végeredmény. Aki többet hagyott a tőkén az ideálisnál, annak beltartalmi szempontból szerényebb bora lett. Még dűlőként is változhat a borkezelés, mondta a szakember, hiszen a jégvert vagy lisztharmatos szőlő-alapanyagot megint csak másként kellett kezelni. Összességében a maradék cukor kevés a borokban, az almasav is jól lebontható volt, az öntisztulások is időben megtörténtek. Derítéskor is csak az átlagos kénmennyiséget kellett használni, az idei bor nem falja a ként, mondta a szakember.
A rozékat, korai fehér fajtákat már palackozzák a termelők, e hónap végén pedig már a házasításokkal próbálkoznak a borászok. A bikavért alkotó borok arányait most állítják össze, kóstolgatják, miből mennyit tegyenek hozzá, hogy méltón képviselje a borvidéket.
A bor egyébként nem szereti a hideget, 14 foknál hűvösebb pincében felesleges bármilyen kezelése, mert ilyenkor pihen, mondta a szakember.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









