TEOL

Közülük biztosan kevesen tudták, hogy írónő, vagy hogy a Magyarok Világszövetségének alelnöke. Szerencsésnek és büszkének mondhatom magam, hogy része volt a gyermekkoromnak. Ő kedveltette meg velem az irodalom csodás világát.

Ha behunyom a szemem, és visszagondolok rá, a hangja az, ami először eszembe jut. Ahogy kedvesen, mosolyogva, csilingelve beszélt, mindig megmarad bennem. Emlékszem, amikor verset tanultunk. Ahogy kimondta a szavakat, ahogy átérezte, amit mond. Fantasztikus és maradandó élmény volt számomra.

Hatalmas akaraterő lakozott benne. Harcolt az életért, a boldogságért. Áprilisi interjújában ezt nyilatkozta: „Hogy mi a legkedvesebb szolgálat? A munkám a világszövetségben (...) Azt hiszem, mi annyira kivételes örökséget kaptunk a sorstól, hogy mindent kibírunk, mindent túl tudunk élni (…) A mélységes hit az, ami átsegít mindenen!”

Tőle tanultam meg hinni, és bízni magamban. És lehet, hogy ha Ő nincs, ma nem vagyok itt, és nem írok... Bár január 14-én örökre távozott közülünk, a szívemben mindig élni fog!

L. Németh Erzsébet:
Számadás magamnak (részlet)

„Lassan pereg az időóra.
Tavaszt mégis nyár követ
Fényes nap jön kakasszóra
megméretni a tetteket.(…)
De amit magadban őrzöl,
az csillagpályás ősi fény!
Átröpít minden akadályon,
és letesz az Isten küszöbén.”