TEOL

Cseppet sem egyszerű ilyen fiatalon kitörpölni, hogy a jövőben mivel szeretnénk foglalkozni. Mi lesz az a szakma, amivel meg akarjuk majd szerezni azt a pénzt, amiből a napi betevőnket előteremthetjük. Azzal azonban már egy ideje tisztában vagyunk, hogy ha egyszer a szülői házat elhagyjuk, azután már nem fog minden az ölünkbe pottyanni.

Az első, sarkalatos kérdés, hogy mi az, amit szívesen csinálnánk. Hiszen ki akar úgy élni, minden nap arra kelni, hogy „jaj, már megint dolgozni kell menni…”? Ehhez pedig még az is szükségeltetik, hogy kitanuljuk a szívünkhöz közel álló munka minden csínját-bínját. Ám itt jön a bökkenő!

A cikk a hirdetés után folytatódik

A jövőben csak akkor tanulhatunk államilag fizetett egyetemen ingyen, ha jók a jegyeink. Ha pedig mégsem lesz annyira príma az érettségi bizi, akkor fizetni kell. De mi van, mi lesz azokkal, akik szüleinek erre nincs elég pénze? Nekik nem lesz lehetőségük arra, hogy megtanulhassák azt a szakmát, amit szeretnének? Ők nem tehetnek róla, hogy nekik nincs olyan háttérrel rendelkező családjuk, akik ezt a „kisujjukból kirázzák”.

Az állam intézkedése a jelen állapotban sok mindenkinek a helyzetét ellehetetleníti. Akik nem tudják kifizetni a tandíjat például az orvosira, a jogra, akkor tanulnak valami más szakmát, amire talán szükség is van, de az álmuk nem válhat valóra.

Mi lesz így az terveinkkel, a vágyainkkal, ha ilyen szűkösek lesznek a lehetőségeink? Azt kell csinálnunk az életben, amit a kormány diktál, ha anyagi okok miatt nem tudunk mást tenni?

Ez a rossz oldala az új rendeletnek. Viszont kell lennie jónak is. De hol? Egyelőre nem látni a jó oldalát, vagy talán nincs is? Délibáb netán?

Tisztában vagyok vele, hogy az is probléma a mai világban, hogy túl sok diplomás ember él közöttünk. Bár én ezt még nem tapasztalom, csak a médiában hallom. Sokan úgy járnak, hogy elvégzik a főiskolát vagy az egyetemet, de szerencsétlen módon éppen azt tanulták, amire a világnak pont akkor és pont ott nincs szüksége. Így ezek az emberek, vagy pontosabban szólva a pályakezdő fiatalok nem kapnak munkát, vagy ha igen, nagyon nehezen. Az egyszerűbb, nyelvtudást sem igénylő irodai munkára pedig nem mehetnek el a pályakezdők, mert oda viszont túlképzettek.

Felmerül tehát bennem és az egész korosztályomban a kérdés, hogy mi lesz így velünk? Szakmát tanuljunk? No, de hol vannak a szakmát minőségi munka formájában kezünkbe adó, illetve minőségi módon nekünk megtanító szakoktatók, mesterek? Én úgy tudom, hogy belőlük nagyon kevés van. De mit is tanulhatnánk? Kőművességet, szobafestést, burkolást? Dehát ki építkezik a mai világban? Kikből élnénk meg?

Ezekre a kérdésekre sincs biztos válasz, sőt, talán egyáltalán nincs is válasz, ne is keressük. Egy valami marad csupán, a bizonytalanság, és a végzős középiskolásoknak a biztos pont, a február 15-ei dátum, amikoris dönteniük kell a jövőjükről.