Dolgoztatják a gyerekeket
Mik ezek?
XAmikor kicsi voltam, mindig úgy képzeltem, hogy a felnőttek világa csupa jókedv és vidámság. Nagyon vártam, hogy végre én is iskolás legyek, aztán meg igazi felnőtt. Azonban már egyáltalán nem gondolom, hogy buli nagynak lenni. Néha szívesen lennék újra kislány, akinek bekötik a cipőjét, aki még nem ismeri a kudarcokat, és akinek esténként elmesélik a Szépség és a Szörnyeteget.
Belegondolni is szörnyű, milyen lehet az életük azoknak a gyerekeknek, akik embertelen körülmények között végzik a nehéz fizikai munkát (illusztráció). Fotó: AFP
Aztán mindig átgondolom, hogy jobb nagynak lenni, és ez egyre csak jobb lehet. De nem csak én szeretnék felnőtt, és erős lenni. Hanem azok a gyerekek is, akik már kisiskolásként dolgoznak. És nem önszántukból, hanem muszájból. Egy korábbi felmérés szerint Ázsiában 153 millió gyermek dolgozik, Afrikában 80 millió, Latin-Amerikában pedig 17,5 millió. A munkaadó rendszerint kijátssza a munkavédelmi előírásokat, és a védelmet nyújtó biztosítást.
Ezek a gyerekek nem ismerik a gazdagság fogalmát, és azt sem tudják, hogy milyen az, ha valakinek boldog gyerekkora van. Már nagyon fiatalon belekerülnek a mókuskerékbe, és előfordul, hogy nem bírják a hajtást. Nem fizetik meg tisztességesen a munkájukat, éhbérért dolgoznak. Kíméletlen munkatempó, szigorú előírások, napi 10 vagy annál több munkaóra tölti ki a mindennapokat.
Életre nem alkalmas körülmények, szennyezett víz, betegségek veszik körül őket. A munkaadójuk meg nagyot kaszál az üzletből. A gyermekmunka könnyen pótolható, távoli országokban előfordul, hogy eladják a gyermekeiket a szülők, mert nincs pénzük. Ilyenkor a kicsi messze kerül a szülőföldjéről, és talán évek múlva már nem is emlékszik a családjára. És ki lesz az, aki megvédi őket az élet viharában? Aki vigyáz rájuk, és puszit ad nekik? És egyáltalán megöleli, szereti őket? Érezhet-e valaki szeretetet, ha nem tudja, mi az?
Olvastam két fiúról, akik egy bányában dolgoznak. Még egyikük sincs 14 éves, de már kemény munkában eltöltött évek állnak a hátuk mögött. Olyan fizikai munkát végeznek, amit sok ember egy napig sem tudna csinálni. A bányában a szűk járatokban is elférnek, ahol más nem. Az a feladatuk, hogy meglazítsák a köveket, majd az ércet odatolják egy idősebb bányásznak, aki a bejáratnál várakozik egy kocsival. Ha baleset történne, senki se mentené ki őket onnan. Ott lennének élve eltemetve.
Régebben a kislányokat is keményen dolgoztatták
Ugyan a világon sok országban vannak már szabályok, szigorítások a gyermekmunka ellen, de ez kevés. És igaz, hogy már nagyon sokat fejlődött a dolog az évszázadokkal ezelőtti állapotokhoz képest. Mert régebben még azok a kislányok is, akik éppen, hogy meghaladták az ovis kort, dolgoztak a futószalag mellett, napi 16-18 órában is. Előfordult, hogy szegénykék elaludtak a szalag mellett, és ilyenkor bizony az ellenőr, aki a munkásokat figyelte, keményen fegyelmezte őket. Vékony csontjuk pedig a legtöbbször nem bírta az ütések súlyát.
Ezekre a gyerekekre egy angyal vigyáz, aki segíti őket, és nem engedi, hogy feladják. Szegénykék a legtöbb esetben analfabéták maradnak, bárki meg tudja őket vezetni, kihasználni. És a legszomorúbb az egészben, hogy a két fiú, akikről olvastam, a bányában látja a lehetőséget. Számukra ez a bevételi forrás. Nem látnak más kiutat. Pedig lenne, de ők nem tudnak róla, mert hozzájuk nem érkezik hír.
Amikor anyagot kerestem a cikkemhez, folytak a könnyeim. Sírtam, amikor azokról a gyerekekről olvastam, akik nem tudnak semmit a boldog gyermekkorról, és talán a felnőttkort sem érik meg. A világ pedig nem tud róluk semmit, pedig ők igazán megérdemelnék a figyelmet és a szeretetet is. És talán egyszer, majd lesz egy angyal, aki végleg bezárja a gyermekmunka sanyarú fejezetét.
A cikk szerzője a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 10.B osztályos tanulója
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









