Ezernyi jelentés egy apró, kék díszben
Mik ezek?
XA 11. évfolyamosok a szívüket-lelküket beleadták, hogy a jeles alkalomra ünnepi díszben ragyogjon a tornacsarnok. Mi, 12.-esek izgatottan vártuk, hogy felsorakozzunk a kezdéshez, majd feltűzzék nekünk a szalagokat.
Eközben elgondolkodtam rajta, hogy mit jelképez számunkra ez a kis dísz? Egy korszak végét, egy új időszak kezdetét szimbolizálja, a visszaszámlálást az érettségig. A szalag mindemellett még sok jelentést hordoz: összeköt, figyelmeztet, de el is választ. Összeköt, mert az osztályközösségek, az évfolyam egybetartozását jelzi.
De egyben figyelmeztet is, hiszen a közelgő érettségit jelzi. És sajnos el is választ, mert a búcsú közeledtét is magában hordozza a diáktársaktól, a diákévektől, valamint felkészít a távozásra a gimnáziumtól, mely után mindenkire a nagybetűs élet vár.
A 11.-esek műsora után végül megkaptuk a szalagokat. Először iskolánk vezetői, majd a végzős évfolyam osztályfőnökei (Kiss Katalin, Horváth Tímea, Szegletes Zsuzsa) büszkélkedhettek vele. Mikor már mi is viseltük, szinte el sem akartuk hinni, hogy ilyen hamar eljött ez az idő, hiszen nem olyan régen még csak gólyák voltunk.
Az ünnepeltek nevében Horváth Emma, Scháf Ágnes és Lerch Diána adta tovább tapasztalatait az alsóbb évfolyamosoknak. Az rendezvény zárásaként a Kék Duna keringő dallamára bécsi keringőt táncoltunk, melyet Gaál László tánctanár segítségével tanultunk be.
A bál nyitótáncához szüleinket kértük fel. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani iskolánknak és a közreműködőknek, hogy ilyen feledhetetlen estében lehetett részünk.
.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









