Felejthetetlen élménnyel gazdagodtak az ifjú tollforgatók
Mik ezek?
XBúcsúzniuk kellett egymástól a diákújságíróknak szerdán. Lógó orral cipelték le bőröndjeiket a szobákból. – Amilyen jó, olyan rövid volt a tábor – mondta Stósz Flóra, a gyönki TLG elsős tanulója. – Szuper csapatba kerültem, és nagyon jól kijöttünk a szobatársaimmal is. Flóra elárulta, az atomerőműves kirándulást élvezte a legjobban. Másként talán soha be sem jutott volna oda.
– Bár a szerkesztőségi munka kemény dió volt, mivel már korábban is írtam cikkeket, tudtam, mire vállalkozom – kacsintott. – Kedd este még buliztunk egy nagyot, nem is tudom, mikor kerültem ágyba – tette hozzá. – Én is alig bírom nyitva tartani a szemem – mondta hunyorogva Bukovszki Attila, a szolnoki Tisza Parti Gimnázium másodikos diákja. Gyorsan hozzátette: sok-sok barátra tett szert, és maradandó élményekkel gazdagodott. Még az utolsó napon is, amikor Soltész Mihály, az Axel-Springer fejlesztési igazgatója avatta be őket a lapkészítés rejtelmeibe.
A diákokat Soltész Mihály, az Axel-Springer fejlesztési igazgatója a Tolnai Népújságon keresztül avatta be a lapkészítés rejtelmeibe Fotó: K. A.
Az ismeretekre szüksége is lehet az ifjú tollfogatóknak, ha felnőtt fejjel egy lap szerkesztőségben szeretnének helyt állni. Az előadáshoz hasonló sikert aratott a videó, amit a tábori operatőrök készítettek a legizgalmasabb pillanatokról. A kivetítőt nézve eleinte még mindenki jókat kacagott, a vége felé azonban már komorabbá vált a hangulat, hiszen tudták, nincs több közös pillanat, amit a fotósok lencsevégre kaphatnának.
A SÉTA tábor zárásaként a legkiválóbb cikkek íróit díjazták. A legjobb élménybeszámolóért járó elismerést Gyöngyösi Roland, a mezőkovácsházi Hunyadi János Közoktatási Intézmény diákja kapta. A legjobb riportokért járó díjat Bernhardt Dániel (Tata, Talentum Gimnázium) és Szücs Zoltán (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium) vehette át.
A legsikeresebb interjúk Bódog Boglárka (Szekszárd, I. Béla Gimnázium) és Marusa Réka (Kecskemét, Katona József Gimnázium) tollából születtek. Kloss Andor és Körtvélyesi Csaba, az Axel Springer tanácsadói kitüntették a SÉTA programban való kiemelkedő munkájáért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplapot, a sikeres Ladik programért a Tolnai Népújságot.
A táborban egy dal is született
A táborzáró előadás külön meglepetése az volt, hogy két diáklány még előző este írt egy dalt, melyet egyikük elő is adott a közönségnek. A szövegét Siklósi Viktória, a tatai Jávorka Sándor Szakközépiskola diákja írta, melyhez Káplár Roxána, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium tanulója szerezte a zenét zongorán. Roxána mindenki nagy örömére leült a hangszer elé, és bár az esti mulatozás után kissé rekedt volt a hangja, gyönyörűen elő is adta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









