Ki utazik ki Londonba?
Mik ezek?
XÉn bizonyára gyakrabban ülök majd a tévé előtt a hónap végétől, hogy szurkolhassak a magyaroknak. Idén ugyanis az Olimpiai játékokat július 27. és augusztus 12. között rendezik meg, a helyszín pedig London lesz. A rendezvényt egyébként az augusztus 29. és szeptember 9. között zajló 2012. évi nyári paralimpiai játékok követik.
Tudtátok, hogy az első olümpiai játéksorozat i.e. 776-ban kezdődött Görögországban? Abban az időben még atlétikai és vallási ünnepnek számított. Négyévente tartották, és összesen 292-őt rendeztek meg belőle. Érdekesség, hogy csak görögül beszélő és fiatal férfiak vehettek részt a játékokban. Mielőtt megkezdődött volna, a résztvevőknek esküt kellett tenniük Zeusz szobra előtt, hogy 10 hónapja edzésben vannak.
Az elején egynapos volt a versenysorozat, de az új versenyszámok hozzáadása miatt öt naposra bővítették. Nézzük csak, milyen területeken versenyezhettek anno: volt ökölvívás, birkózás, kocsiverseny, futószámok, gerelyhajítás és diszkoszvetés. A nyertes olajágkoszorút kapott és nagy tiszteletet érdemelt főleg a szülővárosában, és gyakran még nagyobb pénzjutalom is járt neki.
A nemzetközi olimpiai játékok is több sportágat foglalnak magukba. Ezek újjászületése több éven keresztül és több helyszínen történt meg. Az 1894. június 16-tól 23-ig összehívott kongresszuson hazánk is képviseltette magát. Ekkor alapították meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, melynek tagjai között magyarok is voltak.
Az első NOB által rendezett olimpián (1896) kevesebb, mint 250 sportoló vett részt, ami a modern korban kevésnek számít, csakúgy, mint a sportágak száma is. Ezen az olimpián vehetett részt először nő.
Mindössze kilenc területen lehetett bizonyítani a versenyzőknek a rátermettségüket: atlétika, birkózás, kerékpározás, sportlövészet, súlyemelés, valamint tenisz, torna, úszás és vívás. Ezek egyébként a teniszen kívül 1896 óta megszakítás nélkül szerepelnek az olimpiai sportágak között. A kezdeti 14 ország 241 résztvevőjéről az olimpiai versenyzők száma 2008-ra már több mint 11 ezerre nőtt, és a résztvevők 205 országból érkeztek.
Napjainkra az olimpiai játékok közvetítése a világ legnagyobb televíziós eseményévé vált. További érdekesség, hogy a rendezvény hivatalos nyelve a francia, az angol és persze az adott ország nyelve is, ahol megrendezésre kerül. A nyári olimpiai játékokon 28 sportág 38 szakága szerepel mintegy 300 versenyszámmal. Ezek száma olimpiáról olimpiára változik.
Magyarország sportolói ott voltak az 1896-os első nyári játékon is, és azóta is majdnem az összes nyári és téli olimpián szerepeltek. Országunk 160 aranyat, 144 ezüstöt, 164 bronzot, így összesen 468 érmet gyűjtött össze. Az úszókra, a vízilabdázókra, a kajak-kenusokra és a vívókra nagyon büszkék lehetünk.
Szurkoljunk együtt idén is a magyarokért!
A szimbólumok az egész világot felölelik
A legismertebbek az olimpiai karikák, ez az öt egybefonódó karika szimbolizálja az öt kontinenst. Ez a szimbólum szerepel fehér alapon az olimpiai zászlón is. Az öt karika színei (vörös, kék, zöld, sárga és a fekete) közül legalább egy a világ minden nemzetének zászlajában szerepel.
Az olimpiai lángról biztosan hallottatok már. Ez a mozgalom másik fontos jelképe. Minden játékot megelőzően a görögországi Olümpiában gyújtják meg csupán a napsugarak segítségével. Az innen hozott lánggal gyújtják meg a nyitóünnepségeken az olimpiai stadionban elhelyezett nagy fáklyát, aminek a lángja lobog a játékok végéig.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





