Sok kicsi sokra megy!
Mik ezek?
XOrszágunkban az október 4-én bekövetkezett súlyos iszapkatasztrófa mindenkit megrázott. Ám lelkes aktivisták, különböző segélyszervezetek és intézmények összefogásával a kilábalás lassan megkezdődött, és mostanára már az újjáépítés fázisában tart. Bár az újrakezdésben tudunk segíteni, a kolontári és devecseri emberek lelki szenvedéseit nem tudjuk átvállalni, és átérezni sem.
Annyit viszont tehettünk, hogy lelkes adománygyűjtésbe kezdünk. Reméljük, hogy egy új ház, egy új konyha, vagy egy új játék, és az ezekkel járó örömszerzés a lelkekben támadt űrt is enyhíti és újból erőt ad a küzdéshez, egy jobb jövő reményében.
Több tucatnyi diáktársammal ennek a célnak a szolgálatába álltunk, és megszerveztük az adománygyűjtést a gimnáziumban és a városban is. Úgy gondoltuk, hogy bár kevesen vagyunk, és a város is apró, ha sok kicsi segít, az sokra megy. Az ötletgazda Lovász Menyhért, iskolánk 12.-es tanulója volt. Keményen dolgoztunk, míg életre hívtuk a november 10-i gálaműsort.
A rendezvényt természetesen az iskolavezetés is nagy erőkkel támogatta, az igazgatónő, Dr. Humné Szentesi Katalin és sok más kolléga, továbbá tanáraink is szervesen részt vettek a programokban, sőt még fellépést is vállaltak. Végül, és persze nem utolsó sorban nagy támogatói voltak az akciónak iskolánk kiemelten tehetséges diákjai, akik csodás produkciókkal kápráztatták el diáktársaikat, tanáraikat és a támogató közönséget.
A gálaműsorban akadtak verses, zenés, táncos és énekes műsorszámok is, amelyek során a fellépők gyakran bevonták a közönséget is egy-egy produkcióba.
A gála egyszerűen fenomenálisan sikerült, mind a nézősereg, mind a fellépők fantasztikusan érezték magukat és az adománygyűjtésben sem maradtunk le. Ugyan nem szedtünk össze milliókat, de nem is számítottunk rá, hiszen az a fő, hogy mindenki összefogott, és annyival segített, amennyivel tudott.
A felajánlások összegét a Nemzeti Segélyalap számlájára juttattuk el, mint a gimnázium és Gyönk városának felajánlását. Megkérdeztem Lovász Menyhértet, mi inspirálta őt a gálaműsor megszervezésére. A rendezvény kitalálója igen szűkszavúan nyilatkozott, én ezt szerénységnek tudtam be. Menyhért azt mesélte, az egész dolog egy osztályfőnöki óra témájaként merült fel.
A diákok arról kezdtek el beszélgetni a tanárral, hogy milyen jó az, hogy az egyszerű emberek is próbálnak segíteni a bajbajutottakon. Ekkor az osztály nagy részében az a kérdés merült fel, hogy mi lenne, ha mi is tennénk valamit.
– Így fogalmazódott meg bennünk, hogy egy olyan gálaműsort szervezünk, ahol iskolánk tehetségeit fogjuk felvonultatni. Egy sajnálni való dolog volt az egészben, hogy igazából senki nem szerette volna ezt a terhet magára vállalni. Így hát előálltam én, hogy összefogom az osztályt, és más évfolyamok segítségével belevágunk a dologba, és majd meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle – osztotta meg velem a kezdeteket a fiú.
– Természetesen a szervezésben mögöttünk állt az osztályfőnökünk és a tanáraink. A visszajelzések alapján nagyon jól sikerült az este, büszkék vagyunk rá, hogy egy kicsit mi is hozzájárultunk a nehéz helyzetbe került emberek megsegítéséhez – emelte ki Menyhért.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









