Sokba kerülhet ez a spórolás
Mik ezek?
XA legvadabbnak tűnő történetek milliós kezelési és ápolási tételekről szólnak. Még ha ezen beszámolók egy része eltúlzottnak is tűnik, az kétségtelen: a szó szoros értelmében nagyon sokba, akár egy vagyonba kerülhet egy amúgy jól induló nyaralás, ha előzetesen nem teszünk néhány könnyen teljesíthető óvintézkedést. Ezek közül az egyik legegyszerűbb, ugyanakkor egyik legfontosabb a balesetbiztosítás megkötése.
Valójában olyan, a mai, pénz mozgatta világban magától értetődő tennivalóról van szó, melynek fontossága nem is igényelne különösebb magyarázgatást. Ezzel együtt is évről-évre számos, pórul járt honfitársunk kesereg azon – természetesen már utólag –, hogy mennyivel jobban járt volna, ha a "vészmadárkodókra" hallgatva balesetbiztosítást köt. A minden áron való takarékoskodás persze sokszor kényszerhelyzetből ered: néha éppen annak az öt-tízezer forintnak lenne helye útvám, vagy benzinköltség fizetéskor. Csakhogy, amit esetleg nyerünk a vámon, azt akár sokszorosan kifizetjük a réven.
Ismerősöm balesetbiztosítással kapcsolatos filozófiája mindenesetre példaértékű. Nyaraláskor az egész családra, magától értetődően a gyermekekre is kiváltja ezt a hivatalos okmányt. Négy személyre már nem olcsó, főleg két hétre, de mégsem érzi kidobott pénznek ezt a költséget. S mint mondja, a legnagyobb örömöt az jelenti számára, ha a külföldi vakációról úgy tér haza, hogy soha nincs szükség ezekre az amúgy szükséges papírokra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









