Tolkien-tábor Nagyvisnyón: Középföldét idézik a klántagok
Mik ezek?
XSetétvölgy apró, alig 200 lelket számláló falucska a Szürkehegység déli lankáin, jó háromszáz mérföldre nyugatra a Magányos Hegytől és Suhatagtól (más néven Völgyvidéktől). Lakói szorgos emberek, akik az erdő bőséges javaiból élnek – favágók, faragók, szénégetők, vadászok, gyűjtögetők. A kis település lakói Nyárközép napjára készülnek, amikor a falu apraja-nagyja ünneplésre gyűlik össze, az itt élők klánjai játékos vetélkedésre, táncra és közös emlékezésre készülődnek.
Az említett falvacska egyébként Nagyvisnyó mellett egy táborban volt megtalálható az elmúlt napokban, szorgos lakói pedig az ország minden tájáról, Budapestről, Nyíregyházáról és Pécsről, de még Csehországból is érkeztek. A bükki település tökéletes, hiszen illeszkedik az angol író, Tolkien fantáziavilágába.
– Tizedik alkalommal rendeztük meg táborunkat, amely Középföldét idézi. Fél évvel ezelőtt kezdtük meg a szervezést, kerettörténetet írtunk, amely köré szerveződnek a tevékenységek, s számos elfoglaltságot kínáltunk a fiataloknak, az eseményeket azonban az itt lévő középiskolás és fiatal egyetemista táborozók alakítják. Nem szerepjátékos tábor, hiszen nem az egyénen, hanem a közösségen van a hangsúly.
- Tolkien műveit nagyon sokan ismerik és kedvelik, a Gyűrűk ura című filmek nagyon népszerűek lettek, s a táborba azok megjelenésekor sokan jelentkeztek. Ez a mai napig kitartott, hiszen most is 110 fiatal van itt velünk – vezet körbe a táborban Doncsecz Zoltán, a Magyar Tolkien Társaság alelnöke, a tábor helyettes vezetője, egyébként pedig Astar, a kovács.
A táborban öt csoport működik egymás mellett és egymásra utalva. Akadnak, akiket a harci technikák és az erdőjárás vonz, másokat inkább a látványtervezés, a mozgásművészet, a tolkieni hagyományok és az irodalom vagy a színjátszás érdekel.
A harcosoknál éppen eligazítás van, majd tartanak egy kis bemutatót is kardjaikkal, ezek természetesen nem igaziak, hanem szivacsból készültek, de aki nem védekezik jól, az megérzi a suhintást. Nem csak vitézi dolgokat sajátítanak el, saját maguknak egyenruhát is festettek, valamint kis csoportokban közösen írt jeleneteket is betanulnak, amelyeket esténként adnak elő. Persze terítéken van az erdőjárás és a nyomolvasás is, az egyik nap küldetésük egy eltűnt falubeli felkutatása volt, ez természetesen kiváló alkalom volt egy környékbeli kirándulásra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 29 hozzászólás érkezett-
29. fejer.mateusz 2012. augusztus 25. 16:42
Kedves Rendőrbenő?
Én mint az egyik táborozó, felvilágosítalak, hogy olvastam mindazokat a műveket amiket megemlítettél az első hozzászólásodban, és mindemellett még Tolkien és még más fantasy írók műveit is. Bátran kijelenthetem, hogy Tolkien műveinek irodalmi értéke sokat meghalad az említett művekből. Abban igazad van, hogy egyes újonnan megjelent fantasy könyveket, nem mondok neveket, nyugodtan nyilváníthatunk az irodalom legaljának, de Tolkient és a műveit bátran ajánlanám mindenkinek aki egy kicsit is nyitottabb a fantasy-ra mint Rendőrbenő. Mindamellett Tolkien Négy fő műve mellett még számos könyvet írt, kitalált konkrét nyelveket és egy egész mitológiát ami AKÁR a valóságban is megállná a helyét. Kérdezem te mit tettél le az asztalra hogy kritizálod őt? Írtál egy tanulmányt? És mégis mit ártott neked az asok táborozó, hogy noha egyiküket se ismered mindet azonnal műveletlen tuskónak bélyegzed akik csak a "népszerű" könyveken rágják nagy nehezen át magukat? -
28. fqqdk1 2012. augusztus 13. 22:04
Kedves svenson, es rendorbendor.
Szeretnek idezni a Magyar Tolkien Tarsasag Manifesztumabol:
"Mi, a Magyar Tolkien Társaság tagjai: mítoszkedvelők, nyelvteremtők és nyelvészek, vadgondolkodók és ébren álmodók, bolondok, mesemondók, kézművesek, csavargók, harcosok, komédiások és csepűrágók, bárdok, táncosok, tüzeslelkű szónokok és csendben révedők, kóbor lelkek és más mindenféle lények elhatározzuk, kijelentjük és vállaljuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a Tolkien professzor által fontosnak tartott, a műveiben kiemelt értékek és kincsek - a természet szépsége, a művészetek és a régi korok emlékének tisztelete, az alkotó, teremtő szellemiség, az emberek bajtársiassága és környezetük iránt érzett felelőssége - ne tűnjenek el a világból."
A Tarsasag celkituzesei szerintem ebbol eleg vilagosak. Minden tradicio, minden hagyomany, sot vegsosoron minden emberi ertek megorzese, es tovabborokitese szerepel a celjaink, feladataink kozott, de nyilvan Tolkien eletmuve fokuszalva. Sehol nem szerepel viszont az, hogy barmifele "liberalis mediat" szolgalnank, es azt sem irtuk le sehol, hogy Tolkien professzor mitologiajat, a magyar mesek, legendak helyere akarnank allitani. Sot, a Tarsasag minden egyes jelenlegi es multbeli tagjaert kezesseget tudok vallalni abban a tekintetben, hogy ilyen szemenszedett marhasag meg csak meg sem fordul a fejukben. Tarsasagunk tul kicsi ahhoz, hogy onallo magyar kulturalis tagozata legyen, de mihelyt Onok levetkozik karos eloiteleteiket, es esetleg hajlandoak beleasni magukat Tolkien muvekbe, a fent nevezett ertekek nyomaban, akkor talan fogunk tudni beszelni arrol, hogy milyen mas ertekmento kulturmissziokat indithatunk el a tovabbiakban. Ezt persze csak maganemberkent mondom, mert attol tartok, hogy Tarsasagunk legendas toleranciaja es befogadokeszsege nehezen turne az Onok altal mutatott tiszteletlenseget, es alaptalan vagdalkozast.
Udvozlettel,
Simon Csaba Peter
a Magyar Tolkien Tarsasag Felugyelo Bizottsaganak Elnoke -
27. fqqdk1 2012. augusztus 13. 22:03
Na jo, ez a heol.hu motor egy rakas nyomoroncia. Szoval.
Kedves svenson, es rendorbendor.
Szeretnek idezni a Magyar Tolkien Tarsasag Manifesztumabol:
"Mi, a Magyar Tolkien Társaság tagjai: mítoszkedvelők, nyelvteremtők és nyelvészek, vadgondolkodók és ébren álmodók, bolondok, mesemondók, kézművesek, csavargók, harcosok, komédiások és csepűrágók, bárdok, táncosok, tüzeslelkű szónokok és csendben révedők, kóbor lelkek és más mindenféle lények elhatározzuk, kijelentjük és vállaljuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a Tolkien professzor által fontosnak tartott, a műveiben kiemelt értékek és kincsek -
26. fqqdk1 2012. augusztus 13. 21:57
Kedves svenson, es rendorbendor.
Szeretnek idezni a Magyar Tolkien Tarsasag Manifesztumabol:
"Mi, a Magyar Tolkien Társaság tagjai: mítoszkedvelők, nyelvteremtők és nyelvészek, vadgondolkodók és ébren álmodók, bolondok, mesemondók, kézművesek, csavargók, harcosok, komédiások és csepűrágók, bárdok, táncosok, tüzeslelkű szónokok és csendben révedők, kóbor lelkek és más mindenféle lények elhatározzuk, kijelentjük és vállaljuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a Tolkien professzor által fontosnak tartott, a műveiben kiemelt értékek és kincsek -
25. fqqdk1 2012. augusztus 13. 21:55
Kedves svenson, es rendorbendor.
Szeretnek idezni a Magyar Tolkien Tarsasag Manifesztumabol:
"Mi, a Magyar Tolkien Társaság tagjai: mítoszkedvelők, nyelvteremtők és nyelvészek, vadgondolkodók és ébren álmodók, bolondok, mesemondók, kézművesek, csavargók, harcosok, komédiások és csepűrágók, bárdok, táncosok, tüzeslelkű szónokok és csendben révedők, kóbor lelkek és más mindenféle lények elhatározzuk, kijelentjük és vállaljuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a Tolkien professzor által fontosnak tartott, a műveiben kiemelt értékek és kincsek -
24. Balázs1900 2012. augusztus 13. 13:23
Kedves "rendőrbendőr"
Mielőtt hozzászólásiadra érdemben reagálnék, két apró megjegyzés: A korábban megszólított ember neve nem "gótpank" hanem Varga Zsolt, mint ahogyan az az aláírásában is szerepel. Mások nevét gúnyolni komoly netikettbe ütköző bárdolatlanság.
Másodszor dobálódzol "tanulmánnyal", iskolákkal, Fehérlófiával, de az idevetett bölcselkedő karakterek mögött nincs súly, hiszen egy nicken kívül semmit nem adsz, így az olvasó szemében lehetsz akár egy magömlészavaros 15 éves is, aki rászabadult apuci könyveire.
Magamról: középvezető vagyok egy (prekoncepcióim szerint általad megvetendő) multiban, felsőfokú végzettséggel. A privát könyvespolcomon ott figyel a Vöröstorony kincse, Mikszáth összes (tényleg), "Én Könyvtáram" sorozat stb-stb.
Bár ezek is csak idevetett karakterek (ahogy Ady írja a Misztériumban, bár ő valószínűleg züllött liberális a szemedben, már ha a prekoncepcióim igazak). Így rajtad áll, hogy hiszel nekem, vagy nem.
Mindazonáltal igenis begyöpösödött gondolkodásnak tartok egy olyan álláspontot, mely élből elutasít valamit, amit nem ismer, és nem is akar megismerni. Rosszindulatúnak hívom, aki ezek fényében még ráadásul alapvető igazságok (?) mentén minősíti az ott megjelenteket.
Én örülök neki, hogy 110 ember egy manapság hazánkban alig található minőségi programon vettek részt, sok mosollyal és jókedvvel. Remélem, jövőre is tiszteletüket teszik a térségben.
Balázs -
23. rendőrbendőr 2012. augusztus 13. 06:15
Bkir 50.
Annyi köze van,hogy ez alapján megy az agymosás.De erről ne vitatkozzunk,mert a téma elmegy másfelé.
Egyébként ami miatt itt vitatkozom,nálam sokkal szemben leírta Svenson a 13.-ik hozzászólásában,nálam sokkal frappánsabban.Ez a lényeg! -
22. Bkir50 2012. augusztus 12. 22:21
Rendőrbendőr!
A két említett műnek mi köze a témához?
Én is szívesebben olvasom a magyar irodalmat a modern sláger könyveknél, bár a fantasy témában is olvasgattam.
Van egy olyan szemlélet, miszerint ha ilyen eszközzel is, de olvasnak a fiatalok. -
21. rendőrbendőr 2012. augusztus 12. 19:09
Nűnű!
Látom fokozod,de a kérdésemre még nem válaszoltál!Kísértetiesen hasonlít a mentalitásod,a szófordulatod más nevű kommentelőhöz.Ebből feltételezhetem,hogy másik nick néven osztod itt az észt.No de mindegy,úgy is letagadod,én meg nem tudom bizonyítani.
Az utolsó hozzászólásodban meg akkora ostobaságot mondtál,hogy ha iskolás lennél,már a tanév elején megbuktattak volna! -
20. rendőrbendőr 2012. augusztus 12. 19:03
"Gótpank"!
Remélem osztrogót!
Egy hiteltelen mesére épül egy tábor.Oké,legyen!Azt is elhiszem,hogy az ott nyaralók ismerete szerteágazó,de csak az övék.A többi tízezres agymosott kortársuk?Róluk tudsz egyáltalán?Arról a pedagógusról meg meg van a véleményem,aki ehhez adja a nevét.Remélem nem az unokámat fogja tanítani.
Az utolsó mondatodat megfogadom,most "jól" elmegyek és olvasok olyat amit még eddig nem.Nagyon előremutató tanács.
Mit javasolsz?A tórát,vagy a talmudot?Ezeket még nem olvastam.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Szanaszét repültek a cserepek: ijesztő erővel csapott le a vihar
- Webkamera előtt kelt ki az első fekete gólya fióka a Gemencben
- Kártérítési pert indítanak az állam ellen a szekszárdi trafikosok
- Fizetni kell akkor is, ha nem vesszük igénybe a szolgáltatást?
- Árokba borult egy lisztszállító kamion Dombóvárnál - fotók!
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Halász Gábor | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





