Névtár - Brauer János
Nem takarékosak a tervekkel
Minden nehézség ellenére sikeres évet zárt tavaly a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet. A legutóbbi küldöttgyűlésen nagyító alá vették 2011 eseményeit, és a közös jövőképet is meghatározták.
Nem takarékoskodtak az előremutató javaslatokkal
– A mai tanácskozást valószínű nem hatja át az a „wellness-hangulat”, mint a legutóbbi tamási fórumot, de felfrissülés gyanánt egy jó hógolyó csatát szervezhetünk az ülés végén – mondta a csütörtöki Önkormányzati Klub megnyitóján Potápi Árpád János.
Újabb mérföldkőhöz ért a takarék
Megszépült a Völgység-Hegyhát Takarék aparhanti fiókja. A fejlesztés eredményéről a keddi helyszíni bejáráson győződhettek meg az érdeklődők.
Még ráncba kell szedni az önkormányzati törvény-tervezetet
– Tolna megyében, de talán országos viszonylatban sincs még egy olyan takarékszövetkezeti rendezvény, ahol ilyen összetartó, a közös jövőért tettre kész emberek találkoznak időről-időre – vélekedett a Völgység-Hegyhát Takarék által életre hívott Önkormányzati Klubbról Brauer János.
Az összefogás lehet a kiút a válságból
Helyben kell összefogni a vállalkozóknak és a pénzintézeteknek, hogy egymást erősítve kilábaljanak a válaságból. Ezt hangoztatták a simontornyai fórumon.
A kölcsönös bizalom tollával szentesítették
– Húsz olyan település van Tolna megyében, amelyek közműfejlesztési beruházásait mi finanszírozzuk. Ez is hűen tükrözi azt a kölcsönös bizalmat, amely a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és az önkormányzatok közötti kapcsolat alapja – fogalmazott Gáspár Csaba.
Magyar szemmel elképzelhetetlen ütemben fejlődnek
Elsődlegesen a magyar takarékszövetkezeti tapasztalatok átadása, a kis és középvállalkozások hazai támogatásának bemutatása a célja annak a delegációnak, amely vasárnap utazott el Vietnámba.
Minden eddiginél jobb évet zárt a pénzintézet
– A 2010-es esztendő az 50. évforduló ünneplése mellett a számvetés éve is volt, és a kitűzött célokat remekül megvalósítottuk – mondta Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója.
A helyiek bizalma ad erőt az elnöknek
Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet elnöke Beszédes József-díjat vehetett át a megyenapon. Az elismerést a pénzintézet lakossági szolgáltatások terén elért eredményei, és a megye kulturális, művészeti és sportéletében betöltött meghatározó szerepével érdemelte ki.
Marhahúsból és jókedvből nem lesz hiány - fotókkal!
Több ezer érdeklődő, kiváló marhahúsból készül ételek és vidámság jellemzi a bonyhádi Tarka Fesztivált. Jövő hét végén rendezik a tizediket, melyen a Made in Hungária musicalt is láthatja a közönség a Völgység-Hegyhát Takarék jóvoltából.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!








