Névtár - Csőszné Kacz Edit
Elbúcsúztak, de a barátság, a kapcsolat örök marad
Kedves kis házi ünnepségen köszöntek el Dászkel Lászlótól, az erdélyi testvértelepülés, Nyárádszereda volt polgármesterétől.
Kezdődik az utóbbi évek legnagyobb beruházása
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb beruházásának munkálatai kezdődnek meg szeptember 17-én hétfön.
Nagyot nőhet a kamasz város
Várossá nyilvánításának tizenhetedik évfordulóját ünnepli szombaton Simontornya. A születésnapos „kamasz” város a következő időszakban látványosan nagyot nőhet, hiszen hamarosan igen jelentős fejlesztések indulnak a településen.
Főzőverseny és vetélkedő a találkozón
A helyi BSZV (volt Bőr és Szőrmefeldolgozó Vállalat) nyugdíjas klubja, testvér szervezetével a szintén helyi Áfész klubbal közösen egész napos nyugdíjas családi napot rendezett a Tó étterem melletti park hűs fái alatt.
Felavatták a pedagógusok emlékfalát
Felavatták Simontornyán, a Petőfi utcai iskola új szárnyában a pedagógusok emlékfalát.
Négy évesen már négy műtéten esett át a tündéri kislány
– Szívszorító – mondta előzetesen Csőszné Kacz Edit, a város polgármestere, és állítása pénteken este beigazolódott.
A polgármester is táncolt a kerítésért
A kulturális műsor ismét pénzt hozott. Tegyük hozzá, hogy egy jótékonysági rendezvényről, az úgynevezett Összefogás bálról van szó, aminek bevételét minden évben valami közcélra ajánlják fel a simontornyaiak.
Elképesztő drágulás: évi 21 ezerről 210 ezerre nőtt a díj
Közel 80 százalékos megyében a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítettsége, mégis a háztartások alig fele csatlakozott rá. Drága és körülményes, mondják a lemaradók. Februártól viszont tízszeresére emelkedett a talajterhelési díj, ami változást jelenthet e területen.
Nem tudtak dönteni a szennyvíztelepről
Legutóbbi ülésén közel egy órán keresztül tárgyalt a képviselő-testület a szennyvíztelep megvásárlásáról.
Szennyezett a talaj és a talajvíz is
Folytatódik 2012-ben is a volt simontornyai bőrgyár területén a kármentesítés.
1. 2. oldal 3. 4. 5.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Szanaszét repültek a cserepek: ijesztő erővel csapott le a vihar
- Fizetni kell akkor is, ha nem vesszük igénybe a szolgáltatást?
- Webkamera előtt kelt ki az első fekete gólya fióka a Gemencben
- A Tevel legyőzte a Cikót és vasárnap estig biztosan éllovas
- Bölcskén nyert a Szekszárd, még két lépés az arany
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Halász Gábor | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




