Névtár - Horváth István
Természet, melyben jelen van az ember
Kiállítás nyílt csütörtökön a Dienes Valéria általános iskola új könyvtárában az Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. Az ember és a természet címmel amatőröknek meghirdetett fotópályázatának legjobb alkotásaiból.
Az ellenzék nemet mondott, a polgármester cáfolt
Közel tízmilliárd forint a főösszege Szekszárd idei költségvetésének, amelyről csütörtökön döntött jóváhagyólag a városházán ülésező közgyűlés többsége.
Mátyás napi Péter-köszöntőt tartottak
Péter volt a főszereplője az idei Mátyás napi borünnepnek Szekszárdon.
Drágul, de még így is olcsónak számít
Drágul a buszjegy és a kéményseprés, derült ki a csütörtöki testületi ülésen. Megvizsgálják egy önkormányzati tulajdonú közlekedési társaság létrehozásának létjogosultságát.
Kultúrát teremt és jobbá tesz
A hit templomából a tudás templomába invitálta a szentmise végén a híveket dr. Udvardy György püspök. Így a lelki feltöltődés, az ünnepség a Garay téren, a Szent József Iskolaközpont bejárati kapuja előtt folytatódott.
A faházból a főépületbe költözhettek a kötetek - fotók!
Több mint 22 ezer kötetet költöztetett át a Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule az udvaron álló faházából a főépület földszintjére.
Egy krecsány is bekerült a honatya vagyonnyilatkozatába
Egy krecsány is szerepel Potápi Árpád János bonyhádi honatya legfrissebb vagyonnyilatkozatában feltüntetett ajándékok között.
Díszpolgári címet kap az év borásza
A Garay téri iskolaingatlanért járó 135 millió forint tőketartozást 30 millió forint kamattal együtt január 31. napjáig kívánja átutalni a pécsi püspökség a megyeszékhely számlájára.
Jó bizonyítványt kapott Szekszárd
Az Állami Számvevőszék nemrég nyilvánosságra hozott, a megyeszékhely gazdálkodására vonatkozó jelentését árnyalta hétfőn sajtótájékoztatóján Horváth István.
Triffa Ágnest bemutatták, kérdés, hogy bemutatkozik-e?
Sajtótájékoztatón mutatta be a sajtó képviselőnek Triffa Ágnest, az UKSE Szekszárd új kapusát Horváth István Szekszárd polgármestere.
4. 5. 6. 7. 8. oldal 9. 10. 11. 12.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




