Névtár - Kovács Antal
Csoknyai László volt a legjobb Tolna megyei a Hungária Kupán
Az ASE dzsúdósai közül Csoknyai László jutott a legtovább az olimpiai kvalifikációs pontokat érő Hungária Kupán.
Hungária Kupa: olimpiai és világbajnoki érmesek a tatamin
Az elmúlt néhány évben kialakult szokás szerint minden páros évben a hölgyek, páratlan esztendőkben pedig az urak küzdenek meg a 44. Hungária Kupán, így tehát idén a férfiakon a sor.
MOB felügyelő-bizottsági tag lett a világbajnok
Az utánpótlás nevelést és azt tartja legfontosabbnak Kovács Antal, hogy a fiatalok ne csak egy lapra, az élsportra tegyék fel az életüket, hanem készüljenek a civil létre is. Az olimpiai és világbajnok cselgáncsozó néhány hónap múlva, mint az ASE ügyvezetője és immár a Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának tagjaként képviseli ezt a véleményt.
Két olimpiai ciklust még vállal
„Együtt lettünk nagyok.” - mondta róla a magyar cselgáncs sport egyetlen olimpiai bajnoka, Kovács Antal. Hangyási László tanítványai azóta - ha olimpián nem is szerztek érmet, számos más sikert könyvelhettek el.
A Reuters fényképein elevenedik meg a pekingi olimpia - fotók!
Sportos összeállítás törte meg a képzőművészeti tárlatok sorát a paksi városi művelődési központban. A nagykiállító teremben a Reuters kiváló fotósainak munkáiból nyílt tegnap olimpiai kiállítás.
Arannyal búcsúzott a bajnok
Tartották magukat ígéretükhöz az Atomerőmű SE dzsúdósai. Először indultak ugyan csapatbajnokságon, de ahogy előre jelezték, megnyerték azt.
Újra együtt a „magyar csoda” résztvevői
Igazi csemegét ígér a dzsúdósok idei csapatbajnoksága. Az UTE Megyeri úti csarnokában az Atomerőmű SE együttesében tatamira lép ma (szombaton) az 1992-es barcelonai olimpia négy magyar dobogósa, az aranyérmes Kovács Antal, az ezüstérmes Csák József és Hajtós Bertalan, valamint a bronzérmes Csősz Imre.
Futócipőt húznak a dzsúdósok
Dzsúdós különítmény színesíti a vasárnap rajtoló 23. Nike Budapest Félmaraton mezőnyét. A negyven fős csapatot a honi cselgáncs legeredményesebb versenyzője, az Atomerőmű SE egykori kiválósága, Kovács Antal vezeti, aki elsőként csatlakozott a „Mutassuk meg, kik azok a dzsúdósok!” felhíváshoz.
Tűzijátékkal fogadta olimpiai bronzérmesét Paks városa
Hazatért a paksi hős. Az olimpiai bronzérmes Kozmann Györgyöt és társát, Kiss Tamást közel kétezren várták a polgármesteri hivatal előtt.
Felgyúlt az olimpiai láng a szekszárdi Prométheusz Parkban
Az olimpiára készülő Tolna megyei sportolókat köszöntötték ma délután a szekszárdi Prométheusz parkban.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




