Névtár - Potápi Árpád János
Emlékmű tanúskodik a barátságról
Emlékművet avatott vasárnap a város központjában a Bonyhádi Magyar-Lengyel Baráti Társaság.
Erdélyi vendégeket fogadott a polgármester
Erdélyi vendégeket fogadott tegnap Potápi Árpád János, Bonyhád polgármestere, majd országgyűlési képviselői minőségében a Parlamentet is megmutatta a Gyergyói-medencéből érkezett jegyzőknek.
Közös erővel megújulhat a megye
"Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.” Ezzel a Shakespeare drámából származó idézettel kezdte mondandóját csütörtökön Tamásiban, a megye ünnepi közgyűlésén dr. Puskás Imre.
Magyar szemmel elképzelhetetlen ütemben fejlődnek
Elsődlegesen a magyar takarékszövetkezeti tapasztalatok átadása, a kis és középvállalkozások hazai támogatásának bemutatása a célja annak a delegációnak, amely vasárnap utazott el Vietnámba.
Színes programok, ínycsiklandó falatok – vétek lenne kihagyni!
A programokat tekintve minden adott lesz ahhoz, hogy emlékezetes maradjon ez a hétvége a völgységi kistérségben élőknek. A főszerepben a sport, a zene, a tánc, a hagyományőrzés, a finom ízek.
Tovább tart a huzavona a bonyhádi iskola miatt
– Májusban és júniusban is hivatalos levél formájában jeleztük a városvezetésnek, hogy az Arany János Egységes Iskola szülői szervezete átvenné a bezárásra ítélt intézmény működtetését.
Új barát a régiek mellé
A németországi Reichelsheimmel partnerkapcsolati megállapodást, a lengyelországi Jablonkával pedig partnervárosi szándéknyilatkozatot írt alá Nagymányok városa szombaton.
Pletyka terjedt a városban
Az a pletyka terjedt, hogy tovább működhet az Arany János Iskola. Ez nem igaz, az intézmény elsején megszűnt.
A polgármester szerint megtévesztik a szülőket
Bár a május 26-ai képviselő-testületi ülésen pont került az iskolai átszervezési ügy végére, a szülők álláspontját tolmácsoló szervezetek továbbra is kardoskodnak az Arany János Egységes iskola megmentéséért. A városvezetés szerint az Arany János Egységes Iskola Szülői Szervezete megnyilvánulásaival megtéveszti a szülőket.
A barátság tűzcsapjáról oltanak a lánglovagok
„Remélem, a hétvégén nem lesz olyan esemény, amelynél közösen kell beavatkozniuk – mondta humorosan Potápi Árpád János polgármester szombaton, a városházán tartott sajtótájékoztatón. Az esemény apropóját ugyanis a lengyelországi Jastrowieból érkező önkéntes tűzoltók delegációjának fogadása adta.
1. 2. 3. 4. 5. oldal 6. 7. 8. 9.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Webkamera előtt kelt ki az első fekete gólya fióka a Gemencben
- Szanaszét repültek a cserepek: ijesztő erővel csapott le a vihar
- Fizetni kell akkor is, ha nem vesszük igénybe a szolgáltatást?
- Kártérítési pert indítanak az állam ellen a szekszárdi trafikosok
- A Tevel legyőzte a Cikót és vasárnap estig biztosan éllovas
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




