Busztragédia Lengyelországban
Nyolcan a helyszínen, egy utas pedig a kórházban halt meg, miután egy tíz embert szállító mikrobusz hétfő hajnalban személyvonat elé hajtott egy biztosítás nélküli vasúti átjáróban Lengyelország középső részén.
Mik ezek?
XA varsói ukrán konzul a helyszínen tartott rövid sajtótájékoztatón elmondta, hogy az áldozatok többsége ukrán állampolgár. A rendőrség értesülései szerint idénymunkát vállaltak egy helyi gyümölcsfeldolgozó üzemben, és éppen munkába tartottak.
A baleset a lódzi vajdaságban fekvő Bratoszewice településen történt. Az utat és a vasúti pályát lezárták, tart a helyszínelés és az áldozatok azonosítása. Hat nő és három férfi halt meg a balesetben, egy nő pedig súlyosan megsérült, valamennyien a buszon utaztak. A személyvonat utasai között nincsenek sérültek.
Még nem sikerült megállapítani, hogy a tíz ember közül ki vezette a járművet. A baleset okát vizsgálják, és a munkáltató cég dokumentációját is ellenőrzik.
Az ütközés olyan erős volt, hogy a felismerhetetlenségig összeroncsolódott mikrobusz márkáját csak a rendőrségi adatbázis segítségével sikerült azonosítani. Előzetes információk szerint a Ford Transitnak 6 ember szállítására volt engedélye, ennek ellenére - a sofőrrel együtt - 10-en utaztak rajta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Legolvasottabb
- Parlament: Ha a Margitszigetet elvehetik, nem szüntetik meg Csepelt?
- Orbán adóemelési bejelentése után brutális adóemelésről beszélt a Fidesz
- Bostoni robbantás: Tüdőn szúrta az őt lelövő FBI-ügynököt Carnajev barátja
- Hamarosan Orbán Viktor kezében lesz az adóemelési törvény
- Kiderült: felgyorsult a kivándorlás Magyarországról
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Demszky Gábor
| Gyurcsány Ferenc
| Jean-Claude Trichet
| Lendvai Ildikó
| Matolcsy György
| Mesterházy Attila
| Nicolas Sarkozy
| Nouriel Roubini
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Soros György
| Varga Mihály
| Vlagyimir Putyin
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák
Tudom, te dolgozol. Sok a munkád. Nincs időd megállni. Tervezni. Végiggondolni, hogy mit csináltál jól. S mit nem? Áttekinteni, hogy hol követtél el hibákat? Mit kellett volna másként csinálni? Miért megy másnak jobban? További írások itt találhatóak »
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »




