hírek, képek, témák - Tolna - Paks és környéke
Áldott, aki nem szégyell nyilvánosan mutatkozni velük
| A közönség megértette, megérezte a sérült emberek üzenetét. Tény, hogy az irodalmi előadás és a táncprodukció más volt, mint amit megszokott a közönség.
Bringatúrával hangoltak az újságírók az Atomfutásra
| Ötletesebb programokkal aligha lehetne népszerűsíteni egy eseményt, mint ahogy a szervezők tették azt az idei Kenyér- hal- és borünneppel, valamint az azt kísérő Atomfutással.
Visszajött az ASE, de a végét az Olaj bírta jobban
| A címvédő Szolnoki Olaj KK szerzett ismét előnyt a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében, miután hazai pályán újfent legyőzte az Atomerőmű SE-t.
Fizetni kell akkor is, ha nem vesszük igénybe a szolgáltatást?
Olvasónk háztartásában nem keletkezik hulladék, mindent hasznosítanak. Mégis fizetniük kell a szemétszállítási díjat.
Nem pluszpénzért társulnak az óvodák
| Elsősorban a megszerezhető plusz állami források ösztönözték az elmúlt években az önkormányzatok intézményi társulásainak létrejöttét. A szekszárdi járás négy települése által alapítandó óvodatársulás viszont külön normatívára nem számíthat, létrejöttétől elsősorban szakmai előnyöket remélnek.
Parádés játékkal egyenlítette ki hátrányát az ASE
| Legyőzte a Szolnokot az elődöntő második meccsén az Atomerőmű SE férfi kosárcsapata, így egyenlítette a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.
Pazar kilátás nyílik a Dunára a tervezett villanegyedből - fotó!
| Új építési telkek kialakításának lehetőség vizsgálja az önkormányzat. Két egymással szomszédos, de paramétereit tekintve eltérő terület beépítésének lehetőségét fontolgatják.
Kedvenc témája a kedves kis ürge
| Nem álmodott gyerekkorában arról, hogy természetfotós lesz. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy viszonylag későn vált azzá Vincze Bálint.
Apró lépés a fináléért
| Az elődöntők második összecsapása következik ma a férfi NB I-ben. Az Atomerőmű SE a címvédő Szolnoki Olajt fogadja (16 óra), az Alba Fehérvár pedig Kaposvárra látogat (18 óra). A két derbi közül a SportKlub a paksit tűzte műsorára.
Sváb hangulattal fűszerezve népszerűsítik a sillert
| A német önkormányzat is csatlakozott a városihoz és a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületéhez, így idén az Országos Sillerfesztivál és a Német Nemzetiségi Nap közös rendezvény lesz.
Képgalériák - Tolna - Paks és környéke
-
Club Pepita, Bölcske – Mr. Busta (április 27.)
2013. június 6. (csütörtök)
-
Bölcske–Tolle UFC Szekszárd NB III-as labdarúgó-mérkőzés
2013. május 21. (kedd)
-
MVM Paks–Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés
2013. május 6. (hétfő)
-
Madocsa–Kajdacs megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés
2013. május 6. (hétfő)
-
Magyar Kupa négyes döntő, Paks
2013. április 1. (hétfő)
Témák - Tolna - Paks és környéke
-
Hírkereső küldés
-
Bűnügyek
Gyilkosságok, betörések, lopások, csalások Tolnából
-
Borok, borászat
Mindent a borról. Szekszárdról és Tolna megyéből
-
Időjárás
A megye, valamint a régió időjárása
-
Közlekedés
-
Paksi FC
Hírek, eredmények az NB I-es férfi labdarúgócsapat háza tájáról.
-
Megyei I. osztály
A megyei élvonalbeli focibajnokság hírei, eredményei
Közélet
Kultúra
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Halász Gábor | Hamvas István | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Ribányi József | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
- Juhászt keresek . Tel.:06-20/398-4129
- SZEKSZÁRDI irodába keresünk hatórás telemarketinges munkára megbízható, lendületes, jó...
- A legjobbakat keressük! Vagy akik a legjobbak akarnak lenni! Területi képviselőket veszünk fel,...
- SZEKSZÁRDRA német tanárt felveszünk. Jelentkezés: oktato.hirdetes@gmail.com










