Ország-világ

2017.02.06. 11:36

Sygnus Kft.: Megbízható üzleti partner

Több mint két évtizede megbízható partner az üzletben és a társadalmi életben a Sygnus Kft. (x)

TEOL

A társaság paksi kikötőjében saját kereskedelmi tevékenysége mellett az ország bármely területéről érkező szemes takarmány berakodását, elosztását, ügyintézését bonyolítja és egy közelmúltbeli uniós beruházásnak köszönhetően immár kirakodást is vállal. A 2016-ban zárult fejlesztés 50 ezer tonnával növelte a paksi kikötő forgalmát. Pakson négy hajóállás és a biritói tárolókkal együtt 100 ezer tonnányi tárolókapacitás áll rendelkezésre, de új telephelyeket is nyitott a Sygnus Kft. Veszprém megyében, Devecseren 30 ezer tonna, Csongrád megyében, Szegeden szintén 30 ezer tonna tárolókapacitással állnak megbízóik szolgálatára, illetve bízva a tiszai hajózás fellendülésében kikötői szolgáltatást is nyújtanak a szegedi medencés kikötőben. Az ömlesztett mezőgazdasági termékek közúti szállítását megbízható tehergépjármű flotta teljesíti.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Borvidék Félmaraton
[/caption] A Sygnus Kft. elkötelezett a folyamatos fejlesztés mellett. – Közúti fuvareszköz flottánkat a hagyományos gabonás teherautókról korszerű nyergesekre cseréltük, ami hatékonyabb üzemeltetéshez járul hozzá. Terményfelvásárlási rendszerünket hatékonyabbá, gördülékenyebbé tettük. 2015-ben fejlesztettünk egy gabonakereskedelemre optimalizált EKÁER kezelő rendszert, amit nagy sikerrel használunk. Betakarítási időszakban a NAV által biztosított felülethez képest egy teljes munkaidőnyi időmegtakarítást eredményezett a bevezetése. A rendszert 2016-ban az egyik amerikai multinacionális gabonakereskedelmi cég magyarországi leányvállalatánál is elindítottuk, ahol hasonlóan kiemelkedő eredményekkel használják. Szintén 2016-ban fejlesztettünk egy gabonakereskedelemre szabott egyedi CRM rendszert, amiben a kereskedelmi szerződések kezelhetők. Fejlesztés alatt állnak az áru és szolgáltatási számlák kiállítását nagymértékben gyorsító megoldások, valamint egy új dokumentumkezelő rendszer is. [caption id="" align="alignleft" width="300"] Gemenci Nagydíj
[/caption] A modulok elkészülte után, mesterséges intelligencián alapuló döntéstámogató rendszerek fejlesztésébe kezdünk, amit kereskedelmi és logisztikai terülten is szeretnénk használni – sorolt példákat Németh Tamás ügyvezető. A logisztikai fejlesztés keretében készült a paksi irodaház is, ahol modern és kulturált munkakörnyezetben dolgoznak munkatársaik. Telephelyük közel 50 embernek biztosít munkát.

Haiszer Zita értékesítési vezető arról tájékoztatott, hogy mára már három telephelyen: Medinán, Madocsán és Adonyban várják a termelőket korszerű és hatékony technológiájú terményszárítási szolgáltatással. A szekszárdi iroda mellett a paksi kikötőben is fogadják a termelőket, hogy terményfelvásárlási ügyeiket még kényelmesebben tudják intézni. Mindehhez integrált vállalatirányítási rendszer nyújt megbízható hátteret.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Szekszárdi UFC utánpótlásnevelés
[/caption] A Sygnus Kft. szolgáltatásait multinacionális kereskedőcégek, köztük az ADM, a Glencore, a Nidera és a Baywa is igénybe veszik.

A társaság a gazdaságosság és a hatékonyság mellett a társadalmi szerepvállalásban is élen jár. A cégvezetés azt vallja, hogy nem elegendő kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, egy felelős vállalatnak az értékteremtő helyi közösségek kezdeményezéseit is segítenie kell. E szellemiség jegyében vált a Sygnus Kft. a megye sportéletének elkötelezett támogatójává. Évről évre a Gemenci Nagydíj, a Borvidék Félmaraton mellett a Szekszárdi UFC utánpótlás nevelésének kiemelt támogatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában