TEOL

Ettetek már aranyat?

Nem, nem ment el a józan eszem, sőt (sajnos nem jutottam igen komoly örökséghez, lottó ötösre sincs reményem, mivel kerülöm a szerencsejátékok minden fajtáját). A huszonnégy karátos arany ártalmatlan az egészségre. Magyarországon E175-ös ételszínezékként tartják számon, és ehető. Igaz, tápanyaga nulla, íztelen és szagtalan. Akkor minek együk, kérdem én, hisz sokkal mutatósabb dívák ékszereként. De ez nem mindig volt ám így! Sőt ma is vannak elszállt agyszülemények!

  Aranyló finomság

Vacsorára aranyat

A londoni Bombay Brasserie étterem fehér szarvasgombával töltött aranyozott homárt kínál potom hatszázezer forintért, és a svájci DeLafée csokoládégyár aranyreszelékkel bevont pralinéi is a minimálbér kétszeresébe kerülnek, az aranyevés mégsem újgazdagok találmánya. A bizánciak kezdték, az arabok folytatták, a középkori Európa tőlük tanulta. Benedetto Salutati firenzei bankár például aranyporba forgatott mandulás kalácsot szolgáltatott fel azon a lakomán, melyet 1476-ban a nápolyi király tiszteletére adott. Középkori angol szakácskönyvek pedig beavatnak bennünket a dió és a halkocsonya aranyozásának rejtelmeibe is. (Hol van ma már az angol konyhaművészet ettől?) Az aranyport évszázadokon át afrodiziákumnak, sőt gyógyszernek is használták. 1514-ben egy velencei kalmár arany borjúszeletet tálalt fel vendégeinek.

Ez a pazarló életforma úgy felbőszítette a milánói szakácsokat, hogy feltalálták a szegények aranyát, a panírt. Lisztben, tojásban és kenyérmorzsában hempergették meg a bordát, így az ő húsuk is aranysárga lett. (A nagytanács pedig egyszer s mindenkorra betiltotta az ételek aranyozását.) Elmondhatjuk hát, az aranyevés hóbortjának köszönhetjük a rántott húst!

Nézzünk körül a Bécsiszelet, Wiener Schnitzel, vínersnicli háza táján, vizsgáljuk meg a Lombard, magyar és bécsi vonalat is cikkünkben >>>

Rántott, bundás, panírozott receptek a Mindmegettén >>>