Itt lakik a Skype!
Mik ezek?
XA Skype majdnem 7000 négyzetméteres kaliforniai irodájának kialakításakor az volt az elsődleges cél, hogy olyan, egyedi hangulatú, kreatív munkakörnyezetet hozzanak létre, ahol a szakma legjobbjai is szívesen dolgoznak majd.
Mivel maga a Skype is a kommunikációról szól, fontosnak tartották, hogy az irodában is minden a kapcsolatteremtést és a spontaneitást segítse elő. A Skype profiljából fakadóan nem csupán vizuálisan, hanem akusztikus szempontból is tökéletesen kellett kialakítani a 250 alkalmazottra szabott teret. Az elvárásokhoz passzoló legjobb ötletekkel a Blitz nevű belsőépítészeti cég állt elő, és körülbelül egy év alatt sikerült megvalósítani a terveket.
A tágas térben a munkaállomásokat a külső falak mellé helyezték, ahol kisebb a nyüzsgés és több a természetes fény, míg a tárgyalók, ötletelési helyszínek és egyéb közösségi terek a középre kerültek, ezeken kívül pedig csendes „elmélkedőzugokat” is kialakítottak, és szinte mindenhol elérhető közelségben vannak a fali írótáblák, hogy bármilyen felmerülő elképzelést azonnal rögzíteni és ábrázolni lehessen.
Végeredményként létrejött egy olyan óriási iroda, ahol minden körülmény adott az ötletek kitalálására, átbeszélésére és megvalósítására – egyszerűen ideális munkahely.
Még több fotó a Skype kaliforniai főhadiszállásáról a Lakáskultúra Online galériájában>>>
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
kiskegyed Szexesszerelem
kiskegyed.hu - Szerelem és szex
- Ki, kivel illik össze? És miért?
- A férjem az ágyban nem az én méretem! Mit tegyek?
- Igaz történet: Szeretlek, hát elhagylak!
- Igaz történet: Meg lehet bocsátani egy ilyen múltat?
- Női hisztéria ellen! 143 éves a vibrátor
- Igaz történet: Szerelmi összeesküvés áldozata lettem
- Szingli teszt: Mennyire vágysz Mr. Tökéletesre?
- A szeretőből ritkán lesz feleség!
- Erekció vágy nélkül? Minden, amiről nem beszélünk
- Igaz történet: Előkerült és bekavart fiam vér szerinti apja
kiskegyed Kikapcsolódás
kiskegyed.hu - Kikapcsolódás
- Rejtélyes, hátborzongató alakot filmeztek le!?
- Szakos Andinak elmegy a hangja?
- Csepregi Éva ezt még nem mondta
- Csúnyán kivillantotta mellét a sztár exszeretője
- Övön aluli! Plazma beszólt a zsűrinek
- Gyászol a szakma! Meghalt a legenda
- Mark Zuckerberg megházasodott - fotó
- Elköltözik a Heti Hetes
- Plazma kiesett a Csillag születik mezőnyéből
- Hatalmas mellek keletről
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok












