hírek, képek, témák - Pári
Döntés született a sikertelen népszavazás után
| Mind a két, a község belterületére tervezett ideiglenes hulladéklerakót megépíti a pári önkormányzat – tájékoztatott a helyi képviselő-testület múlt heti, közmeghallgatással egybekötött ülésén hozott döntésről Gere Zoltán polgármester.
A döntés még hátra van a sikertelen népszavazás után
| Csütörtökön tárgyal a pári képviselő-testület a helyben tervezett ideiglenes hulladéktárolókról – tájékoztatott Gere Zoltán, Pári polgármestere.
Jézus szenvedéstörténetét éneklik el
| Már gyakorolnak az énekkarok a hétvégi, virágvasárnapi és az azt követő nagypénteki és húsvéti koncertekre.
Érvénytelen lett a népszavazás Páriban
| Csupán három szavazat híján, de érvénytelen volt a tegnapi népszavazás Páriban. Összesen 269 voksolás kellett volna az érvényességhez. Mint azt Budainé Vajk Ildikótól megtudtuk: 223 nem, 42 igen és 1 érvénytelen szavazatot állapítottak meg az este hét óra utáni urnabontásnál. A község körjegyzője hozzátette, a további lépésekről a település képviselő-testülete dönt.
Népszavazás: urnához járulnak a falu lakói
| Egyetért-e azzal, hogy Pári belterületén ideiglenes hulladéklerakó pont épüljön? Erre a kérdésre ad választ március 25-én, vasárnap 6 órától 19 óráig helyi népszavazáson Pári lakossága.
Hálózatba kapcsolják a különálló utakat
| A párhuzamosok a végtelenben, a Tamási környéki kerékpárutak viszont közvetlenül az ott élők szeme előtt, ráadásul nem is beláthatatlan időtávban találkoznak. A tervek szerint ugyanis hamarosan új összekötő szakaszok építése is elkezdődhet.
Laza napot tartottak Páriban
| Köztudott, hogy jó pálinka és bor nélkül nem igazi a disznóvágás – ehhez tartották magukat a hétvégén az Egy laza nap Páriban címet viselő disznótorral egybekötött kistérségi találkozó résztvevői is.
Orsós Szandrát keresi a rendőrség - fotó
| A fotón látható Orsós Szandrát keresi a Szeskzárdi Rendőrkapitányság.
Egyből kiszúrta a rosszfiút Krisz, a csodakutya - fotók!
| Öt felnőtt közül nyílegyenesen a tetteshez ment a nyomkövető kutya, Krisz – mesélte el Hortobágyi Attila, a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyi technikai és helyszínelő osztályának kutyavezetője első közös elfogásuk történetét.
Nonszensz? 622 milliót kaphat a falucska
| Öt éve vált külön Pári Tamásitól, s mint ismeretes, vagyonmegosztási vita alakult ki a két település között. Információink szerint 622 millió forintot ítélt meg most a megyei bíróság – első fokon – Párinak.
Képgalériák - Pári
-
Népszavazás - Pári
2012. március 25. (vasárnap)
-
Egy laza nap Páriban
2012. február 26. (vasárnap)
-
Felavatták a pári művelődési házat
2011. június 13. (hétfő)
-
Kerékpárút
2010. május 3. (hétfő)
-
Favágók - Pári
2010. február 9. (kedd)
Témák - Pári
-
Hírkereső küldés
-
Koncertek, zene
-
Bűnügyek
Gyilkosságok, betörések, lopások, csalások Tolnából
-
Pénzügyek
Mire költik a cégek, önkormányzatok a jó magyar forintot?
-
Borok, borászat
Mindent a borról. Szekszárdról és Tolna megyéből
-
Kultúra
-
Fesztivál
-
Közlekedés
-
Autó-motor
Közélet
Kultúra
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
- Nyári idénymunka Szekszárd, Paks, Tolna, Tamási környékén 15 év feletti diákoknak június végi...
- Hegesztőt, valamint összeállító lakatost felvesz mosonmagyaróvári üzemünk. Szállás biztosított....
- GYAKORLATTAL rendelkező CO hegesztőket keresünk Dombóvárra. Ingyenes szálláslehetőséggel, utazás...
- A Pécsváradi Agrover Kft. szekszárdi márkaboltjába hentes, vagy húsáru eladói végzettséggel...
- NÉMET-Osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673
- Szakályban régi építésű parasztház: 2 szoba, előszoba, kamra, istálló, 4000 nm telken: udvar +...
- Szekszárd belvárosában 2 szobás összkomfortos lakás eladó. 20/3162-495
- Vízparti, 120 nm, összközműves ház Balatonudvari, Csokonai u. 12. alatt 21 millió Ft-ért eladó....







