hírek, képek, témák - Tamási
Csipkeszerűen faragott tojásokat is készítenek
| Hímes tojás régen és ma címmel Berta Katalin bevezető előadásával indult az Egy kis néprajz mindenkinek című sorozat a tamási művelődési központban
A cél, hogy értéket is teremtsen a közmunka
| Nagyobb összeg jut idén a közfoglalkoztatásra. Csütörtökön derül ki, hány település venne részt idén a start munkaprogramban. Az értékteremtést célzó kezdeményezéshez azonban várhatóan a Tamási járásból mindenki csatlakozik.
Megalakultak és megkezdték a felkészülést
| Kedden Szekszárdon, Bonyhádon és Dombóvárott, szerdán Tolnán, Pakson és Tamásiban is megalakult a helyi védelmi bizottság - tájékoztatta lapunkat Boros Brigitta megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
Súlyos baleset a 65-ösön: fejtetőn állt meg az autó
| Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett egy autós, aki a 65-ös úton borult árokba kilenc óra körül.
Nem csak szóban ismerkedtek az újborokkal
| A meleg időjárás miatt az ideálisnál magasabb alkoholtartalommal ugyan, de jó borokat készíthettek tavaly a tamási és környéki gazdák, borászok.
Többször is betört, de nem vitt el semmit
Elfogtak egy férfit Tamásiban, aki több helyre is betört, ám a nyomozás eddigi adatai szerint, meglepő módon nem lopott el semmit.
Vigyázat! Téliesek az útviszonyok, jégre futhatunk!
Aki autózik, legyen óvatos, bár nem esett nálunk sok hó, lefagyott, jeges útszakaszra bármikor ráfuthatunk, főleg, ha az északi megyékbe tartunk. Az országban és Tolna megyében is több úton téliesek az útviszonyok.
Beérett a zene gyümölcse
| Nemrég ünnepelte ötvenéves jubileumát a tamási Koncert- Fúvósegyüttes, most pedig amiatt fogadhatják a gratulációkat, hogy megkapták az egyik legnagyobb állami elismerést. A pénznek pedig, ami ezzel járt, már meg is van a helye.
Szóváltást követően ököllel vett elégtételt a kávézó előtt
| Szóváltást követően ököllel arcon ütötte vitapartnerét egy tamási férfi a szombatról vasárnapra virradó éjszaka egy tamási kávézó előtt.
A Tam-Bau Kft. kapta a meg a Bazsonyi Arany Mecénás Díjat
| Húsz év. Ennyi ideje működik a Tam-Bau Kft, és ugyanennyi ideje támogatja tevékenységében a civil szervezeteket, sportegyesületeket, magánszemélyeket.
Képgalériák - Tamási
-
Önkormányzati cég kezébe kerül a közétkeztetés
2013. április 8. (hétfő)
-
A Tolna Megyei Mérnöki Kamara ülése
2012. szeptember 28. (péntek)
-
6. Trófea Fesztivál, Tamási
2012. szeptember 24. (hétfő)
-
Forgalomlassító demonstráció Fürged és Tamási között
2012. július 16. (hétfő)
-
Már fél évszázada fújják
2012. július 1. (vasárnap)
Témák - Tamási
-
ASE (kosár)
Hírek, eredmények az NB I-es férfi kosárlabdacsapat háza tájáról.
-
Tűzoltóság, tűzesetek
A lánglovagok bevetései a megyében
-
Paksi Atomerőmű Zrt.
A paksi atomerőműhöz kapcsolódó hírek, információk
-
Megyei I. osztály
A megyei élvonalbeli focibajnokság hírei, eredményei
-
Hírkereső küldés
-
Hulladéktároló (Bátaapáti)
-
NB III-as foci
A Dráva-csoportban szereplő Tolna megyei csapatok eredményei
Közélet
Kultúra
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
- Pécsről is pontot hozott el a Bonyhád VLC
- Legyőzte a Kakasdot, és ismét a tabella élén a Majos
- Cador Rida nyerte a második szakaszt
- A jobb megélhetés, a kalandvágy repítette őket Skóciáig
- Bölcskén győzött az UFC, két lépés az arany
- A Tevel legyőzte a Cikót és élre állt a tabellán
- Kártérítési pert indítanak az állam ellen a trafikosok
- Újabb 7 fogyni vágyót keresek! 30/374-1176
- Klimatechnikai vállalkozás keres pályakezdő villanyszerelőt. Kézzel írott önéletrajzokat...
- KAPOSVÁRI dialízisközpont ápolót felvesz. (Min. ált. ápoló+érettségi+felnőtt szakápoló, ill. OKJ...
- Az OTP Ingatlanpont Kft. ingatlan és pénzügyi tanácsadót keres Tolna megyébe. Fényképes...







