Ország-világ

2004.10.20. 01:09

Keresztül Pest megyén

BAMA

Budakeszi Belterület lett a szántó A Buda környéki földhivatal határozata szerint a város külterületén fekvő, úgynevezett Darányi és a Meggyes elnevezésű szántóföldi művelési határrész más célú hasznosítása lehetséges. A terület eszerint a belterületbe csatolható. (vs)

Cegléd Továbbtanulás A pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatására rendezett kiállítássorozat utolsó állomása tegnap Cegléden volt. Ebben az évben hat településen ismerkedhettek meg a fiatalok a térségben működő középiskolákkal, illetve képzőintézményekkel. (vs)

Fót Tanárok tárlata A Fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium művész pedagógusainak közös kiállítását a Vörösmarty Művelődési Ház bársonytermében rendezték meg ebben az évben. A tárlat október 28-ig tekinthető meg. (vs)

Göd Útkarbantartás A télre készülve a nem szilárd burkolatú utcákat egyengetik, hengerlik és kőszórást végeznek. Eddig nyolc kilométeren végezték el a munkát, amelyet az önkormányzat szükséges átmeneti megoldásnak tekint. A cél mielőbb szilárd burkolattal ellátni ezeket az utcákat is. (vs)

Kismaros Folyamatos fejlődés A település költségvetése az idén 200 millió forint, ám az önkormányzat ennél négyszer többet, csaknem 800 milliót fordíthat a község fejlesztésére. Két éve szinte minden hónapban kisebb-nagyobb összegeket nyertek pályázatokon. Jelenleg egy sportcsarnok tervét készítik elő, amely 200 millió forintba kerülne. (vs)

Pilisvörösvár Lehetetlen a parkolás A várost átszelő Fő út belvárosi szakaszán szinte lehetetlen parkolni. A változtatás tervei elkészültek. Eszerint minden épület előtt kialakítanának autóparkolót.
A megvalósítás nem lesz egyszerű, hiszen több tulajdonos ragaszkodik portája előtt a virágágyáshoz vagy a sövényhez, amit ő ültetett. (vs)

Százhalombatta Útburkolati jelek Festik a főútvonalakon lévő jeleket. Újdonság, hogy a gyalogátkelőhelyeknél és a fontosabb csomópontoknál tartós, az átlagosnál kopásállóbb festéket használnak.
A több mint 3700 négyzetméternyi útburkolati jel felfestése 6,7 millió forintos költséggel készül el november 15-ig. (vs)

Szentendre SZOBORLOPÁS Ellopták a darupiacról a Dodola-szobrot. Az alkotást szakszerűen emelték le a talapzatról, amelyet nem tudtak kiszakítani a helyéről. Pistyúr Imre szobrászművész Szent Iván napjára, június 26-ra készítette a figurát, amely kedves, kissé fura alakja volt a térnek. (rv)

Vác Megemelt költségvetés Közel egymilliárd forinttal növelte a város ez évi költségvetésének főösszegét. Ezzel hatodszor módosult a költségvetési rendelet, amely eredetileg 11 milliárd 960 millió forint volt. (vs)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában