Ország-világ

2004.11.13. 06:46

A négertorkú énekes, Charlie kitárja a lelkét

A rekedtes hangú énekes neve fogalom a magyar popzenében. Most elérkezettnek látta, hogy életútját összegezze az Ami soul, az szól című könyvben.

Szilágyi Ágnes

Horváth Charlie ötvenhét évesen eldöntötte, hogy megírja összegző könyvét önmagáról és a szakmáról. A dzsesszklubban tartott könyvbemutatón számos barát ölelte meg az énekest. Többek között Révész Sándor, Bródy János, Orbán Józsi és Bajor Imre is.

– Harmincöt alkalommal ültünk le Imredy Péterrel, beszélgetni – számol utána Horváth Charlie. – Éjszakába nyúlóan mondtam a magamét Péternek, aki lejegyezte. A könyvben lévő fotókat háromkukányi mennyiségből kellett kiválasztanunk. Évek óta bennem volt, hogy elmeséljem a történeteket. Mindenről írok, arról is, hogy az én korosztályom végigszenvedte az elmúlt éveket. Arra gondolok, milyen muzsikák születtek. Állítom, a mi nemzedékünk zenéjéből születnek a mai számok is.

– Élete során biztosan érte sérelem. Erről is ír a könyvben? – faggatom.
– Módjával. Időközben megszépültek az emlékezetben – állítja az énekes.
A könyvvel azonos című CD egy dalt rejt.
– A drága fiam, Horváth Ákos játszotta fel az összes hangszert a CD-re, csak az orgona dicséri más munkáját. Szolnoki Péter és Farkas Zsófi vokálozott a lemezen. Most pedig a gyerek saját zenekarával készül új CD-re.
Jó lenne Charlie arcát abban a pillanatban lefotózni, amikor ezt meséli. A szeme büszkén csillog, ahogy Ákos tehetségét dicséri.

Charlie (Horváth Károly)

Ónod, 1947. október 28. Zenekarai: Decca, Olimpia, General, a Tátrai Band tagja, majd szólóénekes Díjai: Liszt Ferenc-díj, Arany Zsiráf, eMeRTon-díj

Ami soul, az szól

Nehéz letenni a könyvet. Olyan történeteket fedezünk fel, amelyekről nem tudtunk. Talán Charlie is most bányászta elő emlékezete mélyéről. Az énekes gyerekkorától kezdte emlékei összerakosgatását. Nem titkolja szerelmeit sem. Még a Charlie-rajongók sem igen emlékezhetnek rá, hogy a négertorkú énekes felesége volt Tarján Györgyi is. Charlie megemlékezik az eltűnt barátról, Tonyról. A kamasz Charlie-ban ő tartotta a soult, vagyis a lelket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában