hírek, képek, témák - Dombóvár
Dr. Schmidt László lett a kórház igazgatója
| Van orvos-ügyvezető igazgatója a Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft.-nek, miután a két hónapja tartó huzavona után, sokadik lehetséges személyként dr. Schmidt László megkapta a bizalmat a képviselőktől.
Menet közben fagytak le a menetrendszerinti járatok
| Lefagytak a Gemenc Volán járatai a dermesztő hidegben. Dombóvár és Tamási környékén egyelőre bizonytalan a buszközlekedés.
Takarékosra szabták az idei költségvetést
| Elfogadta a Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a 2012 -es költségvetését legutóbbi ülésén – tájékoztatott Pintér Szilárd, a társulás elnöke.
Az eddigi öt helyett három választókerület lesz Tolnában
| A jelenlegi ötről háromra csökken a Tolna megyei egyéni választókerületek száma a tavaly elfogadott új választási törvény alapján. A változást hozzávetőleg úgy kell elképzelni, hogy a korábbi dombóvári és bonyhádi, illetve a paksi és tamási körzet alkot egy-egy új kerületet, a harmadik, szekszárdi kerület pedig bővül néhány új településsel.
Molotov-koktél: elkaptak a zsaruk egy dombóvári férfit
| A forrónyomon üldözés eredményeképpen előállítottak egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy molotov-koktélt helyezett el a város egyik önkormányzati képviselőjének gépjárműve mellé.
Molotov-koktél égett egy fideszes képviselő háza előtt
| Nyomozócsoport keres egy ismeretlent, aki molotov-koktélt helyezett el egy társasháznál, melyben Nagy Roland fideszes képviselő is lakik.
Tud róluk valamit? Ha igen, hívja a rendőrséget!
| Eddig ismeretlen okból ismeretlen személyek szerszámgépeket és eszközöket helyeztek el múlt héten két újdombóvári ingatlan udvarán a tulajdonosok tudta és beleegyezése nélkül.
Átfogó ellenőrzésekre készül a rendőrség
| Átfogó ellenőrzésekkel szeretne gátat szabni a vandalizmusnak a rendőrség. A legutóbb január 22-re virradóra rongáltak vandálok a Kórház utcában. Ebben az ügyben már van három gyanúsított.
Kormányváltásra készül a Demokratikus Koalíció
| Hivatalosan is megalakult Tolna megye 2. számú egyéni választókerületében a Demokratikus Koalíció választókerületi szervezete.
Felkészítették a diákokat a vészhelyzetekre
| Általános iskolásoknak tartottak felkészítő foglalkozásokat vészhelyzet esetére.
Képgalériák - Dombóvár
-
Ételosztás - Dombóvár
2012. január 31. (kedd)
-
Árokba borult egy tartálykocsi Dombóváron
2011. november 23. (szerda)
-
Fogathajtó bajnokság - Dombóvár
2011. szeptember 5. (hétfő)
-
Fókuszban az életmű
2011. augusztus 31. (szerda)
-
Öngyilkos lett egy férfi Dombóváron
2011. július 22. (péntek)
Témák - Dombóvár
-
Bűnügyek
Gyilkosságok, betörések, lopások, csalások Tolnából
-
Pénzügyek
Mire költik a cégek, önkormányzatok a jó magyar forintot?
-
Hírkereső küldés
-
Politika
Politika – a parlamentben vagy azon kívül
-
Utak
Hírek az utakról. Minden ami nem baleset.
-
Közlekedés
-
Iskolások
A Tolna megyei általános-, közép- és főiskolások életéből
- Városi testületi ülések
Kék hírek, bulvár
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
- NÉMET-Osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673
- Szd. Ságvári u. önálló 100 m2-es társasházi lakrész garázzsal eladó. 30/277-6913
- Pakson, Iskola u.-ban (Biritón) 110 m2-es családi ház eladó. 3 szoba, ebédlő, konyha, 2...
- Györében 1 szobás öszkomfortos kis ház eladó. Ir.ár: 1,6 MFt 30/487-1474, 74/459-372






