hírek, képek, témák - UKSE Szekszárd
Sokat tanulhat nagynevű társaitól
| Tizennyolc évesen élete egyik nagy lehetősége előtt áll Szekerczés Luca, aki az UKSE-ből a KEK-győztes Ferencváros csapatába igazolt. Új együttesével ősztől a Bajnokok Ligájában szerepelhet a bal kezes tehetség.
Tizenegy csapat indul a női NB I új szezonjában
Az MKSZ elnöksége előzetes döntést hozott a női kézilabda NB I 2012/2013-as idényének résztvevőiről.
Felszámolási eljárás az UKSE ellen, nem lesz NB I
| Biztossá vált, hogy hiába maradt benn az NB I-ben az UKSE Szekszárd női kézicsapata, szeptemberben nem lesz szekszárdi csapat az élvonalban.
Triffa Ágnes is elhagyta az UKSE csapatát
| Triffa Ágnes a Váci NKSE-ben folytatja. Az UKSE Szekszárd NB I-es női kézicsapata válogatott kapust veszített.
UKSE: korbács és kalács nélkül
| Kemény évet hagyott maga mögött az UKSE Szekszárd élvonalbeli női csapata. A bentmaradást jelentő évad történéseit a vezetőedző, Kovács Jenő értékeli.
Ez a győzelem sokat érhet még az UKSE számára
| Az UKSE Szekszárd az idényben először legyőzte a Kiskunhalast, így a 11. helyen végzett a 2011/2012-es bajnokságban.
Felszállt a füst: új elnöksége van az UKSE Szekszárdnak
Csütörtökön este a Baka István iskolában tartott tisztújító közgyűlésen felállt az UKSE Szekszárd NB I-es női kézilabda-csapatának új elnöksége.
Vége a dalnak: kiesett az NB I-ből az UKSE!
| Kiesett az NB I-ből az UKSE miután súlyos vereséget szenvedett Békéscsabán a női kézi NB I alsóházi rájátszásában.
Győzelmi kényszer alatt kézilabdázik az UKSE
| Az NB I-es tagságának meghosszabbításáért küzd az UKSE Szekszárd női kézicsapata, amelynek az életben maradásért mindkét meccsét meg kell nyernie az alsóházi rájátszás még hátralévő két fordulójában.
Képgalériák - UKSE Szekszárd
-
UKSE Szekszárd–Kiskunhalas NB I-es női kézilabda-mérkőzés
2012. május 2. (szerda)
-
UKSE Szekszárd–Békéscsabai ENKSE NB I-es női kézilabda-mérkőzés
2012. április 15. (vasárnap)
-
UKSE Szekszárd–Dunaújvárosi REK NB I-es női kézilabda-mérkőzés
2012. január 12. (csütörtök)
-
UKSE Szekszárd–Veszprém NB I-es női kézilabda-mérkőzés
2011. december 9. (péntek)
-
UKSE Szekszárd–DVSC-Fórum 25–35
2011. szeptember 5. (hétfő)
Témák - UKSE Szekszárd
-
ASE (kosár)
Hírek, eredmények az NB I-es férfi kosárlabdacsapat háza tájáról.
-
Megyei I. osztály
A megyei élvonalbeli focibajnokság hírei, eredményei
-
UKSE Szekszárd
Az NB I/B-s feltörekvő szekszárdi női csapat háza táján történtekről
-
Megyei II. osztály
A megyei másodosztályú focibajnokság hírei, eredményei
-
Megyei III. osztály
A megyei III. osztályú bajnokságok hírei, eredményei.
-
Magyar Kupa
Az országos és a megyei kupasorozat eredményei
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Halász Gábor | Hamvas István | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
- Dunaföldváron és Pakson elkezdték a bontást
- Lehet, hogy korábban fizetik a területalapú támogatásokat
- Kőbe vésett történelmi olvasókönyv Trianonról
- Három napig tartott a gerjeni lovasverseny
- Aranyérmes kétyiek
- Jó példaként említették Ozorát a szakmai napon
- Tartalék kést is vitt a felesége leszúrásához
- Nyári idénymunka Szekszárd, Paks, Tolna környékén 15 év feletti diákoknak június végi kezdéssel....
- SZEKSZÁRDI irodába keresünk hatórás telemarketinges munkára megbízható, lendületes, jó...
- Fűnyírást, permetezést vállalok.20/5893280
- Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete humán felsőfokú végzettséggel szociális ügyintéző,...




