A 900 milliós ajánlat nyert Tolnán
Mik ezek?
XAz eredményt sajtótájékoztatón jelentették be a tolnai városházán.
Dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere elmondta: a négy település vízi közműinek 35 éven át történő üzemeltetéséért a Tolna Vízmű Kft. nettó 720 milliós koncessziós díjat ajánlott, a Szekszárdi Vízmű Kft. 750 milliót, a Délvíz Zrt. pedig 901 milliót. A nyertes cég az egyösszegű koncessziós díj mellett évente jelentős, az első évben 42 milliós eszközhasználati díjat is fizet. Ezt az összeget a hálózat korszerűsítésére kell fordítani. A koncessziós üzemeltetés áprilisban kezdődik. Ekkortól kb. 20 százalékkal magasabb vízdíjak lépnek életbe: a víz és a szennyvíz díj is bruttó 336 forint lesz. Mint azt dr. Bogdán Zsolt koncessziós szakértő elmondta: ez a tarifa egyáltalán nem kirívó az országban. Schumann Róbert, a Délvíz Zrt. vezérigazgatója közölte: a díjak évente az energia árak, a minimálbér és az infláció alakulásának átlagában változnak majd.
Fülöp János, Fadd polgármestere kiemelte: a koncesszióba adás lehetővé teszi, hogy a politikát kivonják a vízmű üzemeltetésből és tiszta viszonyokat teremtsenek.
Tóth István, Bogyiszló első embere arra mutatott rá, hogy a tolnai vízműben az önkormányzati tulajdonosok mellett az utóbbi időben a vízmű üzemeltetést megszerezni kívánó befektetők is megjelentek. Így hosszú távon a közös cégnek nem lett volna jövője.
Orbán Zsolt, Fácánkert polgármestere kiemelte, hogy a koncessziós díj fedezetet biztosít fejlesztési pályázatok önrészére.
Dr. Sümegi Zoltán hangsúlyozta: a lakosság a magasabb vízdíjakban befizetett hozzájárulását az önkormányzat az utolsó fillérig a lakosság céljaira forgatja vissza. Mint mondta, ez a tisztességes közteherviselés.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









