Import tejbe fullad a nemzeti öntudat
Mik ezek?
XMinden fillér, melyet előbb kapnak meg a termelők enyhíti a likviditási gondokat - mondta Gamos András, a Paks-földespusztai székhelyű Milk-Men Kft. ügyvezetője, az agrártárca azon bejelentésére reagálva, miszerint idén hamarabb érkezik az uniós támogatás.
A szakemberek azzal magyarázzák a felvásárlási ár csökkenését, hogy túltermelés van, de igazából a kereskedelmi láncok sorra olcsóbb, gyengébb minőségű importtal töltik fel a polcaikat. Ráadásul a tejes italok dobozán a tej felirat szerepel. Bár a hazai termékre is jellemző, hogy olcsó veszik, drágán adják – tette hozzá a cégvezető.
– Egy liter 4-5 százalékos zsírtartalmú, minőségi tejet 60 forint körüli áron vesz át a feldolgozó, de mire a polcokra kerül 2,8-as és 200 forintos lesz – ezt már Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora mondta. A logikus az lenne, ha olcsón veszik át a tejet, mert túlkínálat van, akkor a boltokban is olcsóbban jussanak hozzá a vásárlók. Ehelyett úgy tűnik, a multik a termelőkkel és a feldolgozókkal nyeletik le a túlkínálatot.
– Ausztriában a helyiek az osztrák tejet, sajtot, joghurtot vásárolják, és nem az olcsó külföldit, mert tudják, ezzel saját magukat támogatják – mondta Gamos András. Sajnos ez a szemlélet nálunk hiányzik. Bár az is igaz, a jelenlegi gazdasági válságban nehéz elvárni, hogy ne a pénztárca döntsön.
– Hatszor több import tej érkezik hazánkba mint az uniós csatlakozás előtt. Tavaly 700 millió litert fogadtunk és csak 200 millió litert exportáltunk. Senki nem vizsgálja, hogy a lengyel tejnél, amit 97 forintért árusítanak egyes kereskedelmi láncok, miért olyan alacsony az árrés, míg a magyar tejnél ennek a többszöröse.
Egyre nehezebb helyzetben a tejágazat
Hiányzik a nemzeti identitás tudat - mondta Bakos Erzsébet is, aki hozzátette, próbáljon meg bárki a francia piacra sajtot bevinni, majd megtudja érdemes-e. Ennyit a szabadpiaci mozgásról. Vannak országok, akik készítenek ugyan Trappista sajtot, de a gyenge minőség miatt azt a saját piacukon nem is forgalmazzák, nálunk viszont igen. Ami pedig az uniós tejfelesleget illeti, minden érintett ország igyekszik áttolni a feleslegét egy másik országba, és ott ahol hagyják, mint nálunk, elárasztják a boltokat – mondta a terméktanács koordinátora.
Gamos András szerint megoldást jelenthetne, ha a kereskedelmi láncoknál forgalmazott termékeknél is olyan szigorú minőségellenőrzést végeznének mint a hazai feldolgozóknál. Ha valami lényeges változás nem történik a tejpiacon, akkor a magyar termelők zöme fél év alatt tönkremegy, mondta Gamos András.
Buják Emil, györkönyi gazdálkodó nemrég még 45 tehenet tartott és, bár száz hektárnyi termőfölddel is rendelkezik, melyen a takarmánynak valót megtermeli, azon gondolkodik, át kellene térnie a húsmarha tartására. Az extra minőségű tej, amit a tejiparnak szállít 4,66-os zsírral, és 3,7-es fehérjével rendelkezik, ezért kap literenként minden kiegészítővel együtt 63 forintot. A szekszárdi tejipar kiváló partner, mindig pontosan fizet, de a piaci gondokat ők is megszenvedik, mondta a termelő.
Az agrártárca segíti a tejtermelőket
Az MVH október 16-tól megkezdheti a tej top up folyósítását, ez azonban azt is jelenti, hogy a tejtermelők legközelebb csak 2011-ben kapják ismét a nemzeti kiegészítő támogatást. Az uniós pénzek kifizetését szintén október 16-tól kezdik, illetve literenként további 6 forintos (kvótán felüli támogatás nyújtható a tejágazatnak EU forrásból. Mindenezek mellett vidékfejlesztési forrásból állatjóléti támogatásra lehet pályázni.
A szarvasmarha-állomány alakulása megyénkben:
2000-ben 42 ezer, ebből tehén 18 ezer
2003-ban 35 ezer 14 ezer
2004-ben 27 ezer 13 ezer
2008-ban 24 ezer 11 ezer
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 20 hozzászólás érkezett-
20. Kozgazdasz 2009. augusztus 25. 00:34
A tej-bol, KEFIR-t kell csinalni, mindenfele gyumolcsizut es azt kell piacra dobni, ott ahonnan jott a tej.
KEFIR = JO ERZES [torokul]
Mindenkinek ajanlom a KEFIR-t , nagyon egeszseges. -
19. Nahát 2009. augusztus 3. 15:26
De jó, hogy csatlakoztunk az EU-hoz! Minden tönkremegy, ami hazai, és a jelek szerint nemcsak nálunk.
-
18. Re:17. azannya 2009. augusztus 3. 13:08
Az idézet nagyon jó. Mi látszik ebből? Az Eu-hoz csatlakozott országokban egy bizonyos kör szándékosan arra játszik, hogy ellehetetlenítsék a tehéntartást! Most már csak az a kérdés, hogy kinek a megbízásából és kinek az érdekében teszik, és mennyibe fog kerülni a tej a célok megvalósítása után? Valamint az a kérdés, hogy a jövőben honnan fog emiatt a tej érkezni ötszörös áron?
-
17. azannya 2009. augusztus 3. 12:45
"A tej rendkívüli alacsony felvásárlási ára miatt egyre több szlovákiai tehéntartó dönt úgy, hogy rövid úton megszabadul szarvasmarháitól. A tehenek többsége az oroszországi farmokon köt ki. A gazdasági lapok egyenesen katasztrófáról írnak. A gazdák veszteségei óriásiak, s egyre növekednek, hiszen a tej felvásárlási ára nem egészen egy év alatt 50 százalékkal csökkent Szlovákiában - mutatott rá a Hospodárské Noviny című gazdasági napilap. Nem véletlen, hogy az európai uniós országok gazdáinak májusi prágai tüntetésére az alacsony tejfelvásárlási árak ellen több mint 600 szlovákiai gazda ment el.
"Az eddigi - többnyire uniós brüsszeli - intézkedések elégtelenek. A legjobb megoldás Szlovákiában az lenne, ha központilag bevezetnék a tej minimális felvásárlási árát, amely még fedezné a termelési költségeket" - jelentette ki Stanislav Nemec, a mezőgazdasági és élelmiszeripari kamara egyik vezetője.
A pozsonyi sajtó tudósításai szerint a tehenek kiárusítása tömeges mérteket öltött. A Nyitrai Mezőgazdasági Szövetkezet például a hét végén jelentette be, hogy mintegy 400 tehenét egy szibériai vállalkozásnak adta el. A tehenekre több mint hatnapos és ötezer kilométeres út vár.
"Nem lehet kizárni, hogy nemsokára ritka állat lesz a tehén Szlovákiában, s csak az állatkertekben vagy a skanzenekben lesz látható" - mondta némi túlzással a közszolgálati televíziónak Ján Paciga, a liptói Liptovsky Ondrej szövetkezet vezetője.
Néhány éve Szlovákiában még több mint félmillió tehén volt, ma ennek alig egyharmada. Szakértői becslések nem zárják ki, hogy egy éven belül a tehenek száma akár 100 ezer alá is csökkenhet.
-
16. Hm 2009. augusztus 3. 11:51
14. Peti71
Nálam persze a baloldali értékek nem biztosan ugyanazt jelentik, mint a parlamenti "négyek bandája" országpusztító köpönyegforgatóknál!
Ez a bal, meg jobb mára egyébként is eléggé zavarossá vált retorikai kérdés valós tartalom nélkül, így én nem is ez alapján skatulyázom az embereket, inkább a köz-ért tett hasznos és hazafias cselekedeteik alapján! -
15. Hm 2009. augusztus 3. 11:32
14. Peti71
Én az egyik legbaloldalibb hazafi vagyok, és szomorúan látom, hogy a hamis baloldali bőrbe bújt nemzetellenes hazaárulók a 45 évi hazug kommunizmus után hogyan verik át 20 éve a gyanútlan lakosságot nemzetellenes álbaloldalisággal! -
14. Peti71 2009. augusztus 3. 11:25
Hm! Teljesen igazad van! Én a jobboldal széléről vagyok! Vannak barátaim, ismerőseim akik a másik oldalon állnak!
Egyszerűen képtelensé őket meggyőzni, hogy akikre szavaznak tönkre teszik az országot! Azért nem adom fel! -
13. Hm 2009. augusztus 3. 10:39
12. Peti71
Sokkal egyszerűbb lenne, ha felébrednének a választók, és nem a Magyarország végkiárusítását végrehajtó és a külföldi tőkét a magyar vállalkozásokkal szemben előnyben részesítő nemzeti érzelem nélküli pártokra szavaznának, hanem jó szándékú magyar embereket juttatnának szavazataikkal a parlamentbe, akik megfordítanák a trendet és Magyarország végkiárusítása helyett a magyar öntudat és magyar gazdaság helyreállításán munkálkodnának! -
12. Peti71 2009. augusztus 3. 08:21
Hiába a nemzeti öntudat, a multik vannak lépés előnyben! Ezeknek az sem lessz gond ha 1l külföldi tejet 30ft-ért adnak! Az a céljuk, hogy tönkre tegyék a Magyar gazdaságot! Itt nagyon sok múlik a Magyar gazdák fellépésén! Mennyenek és zárják le a múltik bejáratait, zárják körbe Budapestet és ne tágitsanak még el nem érik céljaikat! Sok Magyar ember támogatná őket!
-
11. Ja 2009. augusztus 3. 07:37
Mióta magyar nemzeti öntudat nélküli etnikum kezébe került a hatalom, milyen nemzeti öntudatot várunk a lakosságtól, ha azzal ellentétes propagandát, nevelést és "példamutatást" fejt ki a cion hatalom?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...









